Pályázat még nincs
Bányai Bajzik Magdolna, az ITDH közép-magyarországi regionális képviseletének igazgatója arról tájékoztatta lapunkat: óriási érdeklődés kíséri a Széchenyi-tervet. A program publikálásának kezdő napjaiban inkább cégek és magánszemélyek jelentkeztek, mára azonban hozzájuk csatlakoztak az egyéni vállalkozók is. A képviselet hetente összegzi tapasztalatait, ebből kiderül: máig több mint 230 konkrét információkérést teljesítettek. Meglepőnek tűnhet, hogy a térség több mint 200 önkormányzata közül mindössze 4 fordult hozzájuk, ám ennek az is lehet a magyarázata, hogy vagy közvetlenül a szaktárcát keresték, vagy letöltötték az információkat az internetről. A szaktanácsadás munkáját lassítja, hogy az átlagos érdeklődők jelentős részének nincs internetkapcsolata, így nem tudják elolvasni -- netán kinyomtatni -- a pályázatokat.
A vállalkozáserősítő programból -- legalábbis az első három hét tapasztalata szerint -- a beszállítói fejlesztési beruházások, a kamattámogatások vezetik a népszerűségi listát, és elég sokan érdeklődnek a minőség- és környezetirányítási rendszerek bevezetése és tanúsíttatása iránt is. A turizmusfejlesztési program témái közül -- nemhiába Pest megye déli részéről, illetve Szolnok és Bács-Kiskunról van szó -- a lovas- és a falusi idegenforgalom felfuttatása, illetve a nemzetközi és országos rendezvények iránt nagy az érdeklődés. Ugyancsak a térség adottságai miatt jellemző, hogy a logisztikai centrumok kialakítása és az ehhez kapcsolódó támogatások kíváncsivá tették a vállalkozásokat. A legújabb fejlemény az, hogy felébredt az "átlagember" is, a lakossági energiamegtakarítás lehetőségeiről heti 16-17 információkérést teljesítenek. Az érdeklődők száma ugyan igen magas, ám konkrét pályázat eddig szinte alig készült el.


