BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Többletpénz kell az egészségügynek

Az OEP szerint megvan a pénz az egészségügyi dolgozók kötelező béremelésére, az intézmények gazdasági vezetői szerint 11,7 milliárd forint hiányzik a kasszából -- hangzott el a parlament egészségügyi bizottságának tegnapi ülésén. A honatyák nem kaptak tájékoztatást a Nyírő Gyula Kórházban végzett vizsgálat eredményéről.

Az egészségügyi miniszter kezdeményezésére tegnap a parlament illetékes bizottsága napirendjére tűzte a Nyírő Gyula Kórház ügyét, ahol egy nővér -- saját bevallása szerint -- egy év alatt 30-40 idős beteget segített a halálba. Az ügyben rendőrségi vizsgálat folyik, Mikola István felkérésére pedig az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szakmai ellenőrzést végzett. Ez utóbbi eredményét mégsem tudhatta meg a bizottság, mivel a fővárosi tiszti főorvost az ülés időpontjában rendelte magához az egészségügyi miniszter -- mondta Kökény Mihály elnök. Kereszti Éva, a szaktárca főosztályvezetője pedig azt mondhatta a képviselőknek: a tiszti főorvosokkal a miniszter tartja a kapcsolatot, a főosztályok nem kapták meg az ÁNTSZ jelentését. (A szaktárca sajtóosztálya a Világgazdaság érdeklődésére azt válaszolta: a minisztérium szerdán ad ki közleményt.)
Részt vett viszont az ülésen Szolnoki Andrea, a kórháztulajdonos önkormányzat főpolgármester-helyettese, szerinte a nővér ügyének kivizsgálása előtt kár volt a miniszternek országos riadalmat kelteni, s fontolgatják, hogy a belgyógyászati osztály bezárása miatt elmaradt 3,6 millió forintos OEP-bevételért polgári pert indítanak.
A bizottsági ülésen megtárgyalták a kórházak finanszírozási gondjait. Az egészségpénztár szerint a költségvetés tartalmazza az ágazati dolgozók törvényben előírt béremelésének fedezetét. A kórházak gazdasági vezetőinek felméréséből azonban az derült ki: a dolgozók több mint felének a 40 ezer forintos minimálbérnél kevesebb volt az illetménye, ezért az ígért jövedelememeléshez 11,7 milliárd forint többletpénzre van szükség. S mivel már tavaly kilencmilliárd hiányzott az intézmények dologi költségeiből, sürgősen többletforráshoz kell juttatni az ágazatot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.