Túl a holtponton
Ma Brüsszelben Varga Mihály pénzügyminiszter és Tamás Károly FVM-államtitkár, illetve Franz Fischler EU-agrárbiztos aláírja a magyarországi SAPARD program éves és többéves pénzügyi megállapodásait. Ezzel azonban még nem nyílnak meg a kapuk az eredetileg 2000-re ütemezett tízmilliárd forintnyi (38 millió euró) keret felhasználása előtt. Ehhez előbb a SAPARD programot lebonyolító intézményrendszernek is fel kell állnia, amivel kevés híján fél éve adós a földművelésügyi tárca.
Attól egyelőre nem kell tartani, hogy a pénz elveszne, mivel a SAPARD-keret még két éven át lehívható. Ráadásul Franz Fischler agrárbiztos éppen a közelmúltban jelezte, hogy a bizottság kezdeményezi: a türelmi időt további egy évvel hosszabbítsák meg.
Azt viszont bizottsági illetékesek sem titkolják, hogy a magyar SAPARD-előkészületek lelassulása legalábbis meglepte őket. "Önök voltak az elsők, és most valahol a lista alján állnak" -- jegyezte meg egy neve elhallgatását kérő bennfentes. Tény, hogy Torgyán József földművelésügyi miniszterként tavaly júniusban még arról biztosította Franz Fischlert, hogy augusztus 30-ig állni fog a magyar ügynökség, és legkésőbb ősszel ki lehet majd írni az első pályázatokat. Ehhez képest nemhogy az ügynökség akkreditációjával nem készültek el időben, de még a pénzügyi megállapodások aláírásában is megelőzte Magyarországot a tagjelöltek többsége.
A magyar SAPARD-program szempontjából biztató, hogy Boros Imre megbízott földművelésügyi miniszter felállított a minisztériumon belül egy SAPARD-bizottságot. Ennek feladata, hogy felgyorsítsa a felkészülési folyamatokat. A Világgazdasgnak nyilatkozó Márkus Gábor, az Állami Számvevőszék igazgatója, aki többször bírálta a SAPARD program akadozását, a bizottságtól azt reméli, hogy a felkészülési folyamat átlendül a holtponton. Ez azért is lenne fontos -- mint ahogy azt EU-bizottsági illetékesek is állandóan hangsúlyozzák --, mert az egész SAPARD-ügy Magyarország EU-segélyfelszívó képességének a próbája. Az előírásoktól eltérően elköltött pénzeket -- ami jelentheti például az eredeti prioritásoktól való eltérést, vagy akár a projekt félbehagyását is -- szigorúan visszakérik majd. Szakértők ezért állnak értetlenül Boros Imre egyik laptársunknak adott interjúja előtt. Úgy nyilatkozott: ha nem érkezik elég pályázat a SAPARD-pénzekre, akkor azok egy részét, "hogy el ne veszítsük, átcsoportosíthatjuk a termelés finanszírozására". Minden egyes átcsoportosítást először Brüsszelnek kell jóváhagynia, ami hónapokat vesz igénybe. Ráadásul valamennyi SAPARD-euróra pályázatot kell kiírni, ami szintén időbe kerül. Ezért fontos, hogy mihamarabb befejeződjön az intézményrendszer akkreditációja, és kiírhassák a pályázatokat, hogy a 2000. évi SAPARD-keretet határidőre el tudja Magyarország költeni.


