"Szlovákia nagyrészt csak akkor számíthat az európai uniós pénzalapok támogatásaira, ha ehhez lesznek itt partnerek -- ezek pedig a most megalakítandó nagy regionális közigazgatási egységek" -- idézi a Národná Obroda Mikulás Dzurinda miniszterelnököt. Az európai szakértők ajánlása alapján egyszerűen kiszámították, hogy egy nagy közigazgatási egységre átlag 700-800 ezer lakosnak kell jutnia -- ehhez pedig a nyolc jelenlegi körzet létrehozása látszott célszerűnek, anélkül, hogy ez a természetesen kialakult régiókhoz igazodott volna. Ezekből a jelenlegi művi régiókból lenne a kormány terve szerint 12; a négy nyugati körzetet változatlanul hagynák, a másik négy közép- és kelet-szlovákiai mindegyikéből pedig egy-egy új közigazgatási egységet hasítanának ki. Az így kialakuló 12 magasabb (regionális) szintű önkormányzati egység párhuzamosan létezne az államigazgatási hatáskörbe tartozó szintén 12 területi egységgel.
Eleinte úgy látszott, hogy ezt a kormány által elképzelt "12+12 modellt" (amelyben a magyar lakosság arányát tekintve mindenütt kisebbségbe kerülne) a koalíciós partnerek közül csak a Bugár Béla vezette Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem fogadja el, de azóta több más koalíciós képviselő is jelezte, hogy nem támogatja. Amellett, hogy költségesnek tartják a "12+12 modellt", arra is hivatkoznak, hogy ezzel olyan térségek is létrejönnének, amelyekben csak elmélyülne a jelenlegi szegénység.
A kormány azonban sietne, és a sok más felvetett változat közül szinte már bármelyiket elfogadná -- az MKP javaslatait kivéve. Ezeket azért utasítják el mereven, mert -- ahogy Vladimír Faic, a Demokratikus Baloldal Pártjának (SDL) közigazgatási szakértője fogalmazott -- ha a Csallóköz járásait Bugárék "ultimátuma, politikai zsarolása" szerint egyesítenék, az ottani szlovák lakosság a magyar politikusok döntéseitől függő kisebbségi pozícióba kerülne, és idővel a magyar területi autonómia is kialakulhatna itt. Ez a vita mintha már a lecsillapodni látszó magyarellenességet is felszítaná. Az MKP-t ért támadásokon (és telefonjaik lehallgatásán) kívül ennek az is egyik jele, hogy a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és néhány szlovákiai roma szervezet nemrég követelni kezdte, hogy váltsák le a magyar nemzetiségű Csáky Pál emberi jogi és kisebbségi miniszterelnök-helyettest, mert "csak a magyarokkal törődik", és helyébe más kisebbség képviselője kerüljön.