A bankjegyek nyomtatását felügyelő Európai Központi Bank (ECB) tanácsa csütörtöki ülését követően szűkszavú közleményben tudatta, hogy "korlátozott problémát" észlelt a biztonsági szálaknál, amelyet haladéktalanul ki fog vizsgálni. A gondot okozó fémszálak a Frankfurter Allgemeine Zeitung értesülései szerint egy olasz cégtől származnak, amely különböző csatornákon összesen nyolc valutauniós tagállam számára szállított termékéből.
Az olasz állami pénzjegynyomdában már tavaly ősszel felfedezték, hogy a biztonsági szálak fémrétegén szereplő összegmegjelölés idővel olvashatatlanná válik. Azóta sem tudták azonban kideríteni, hogy ez a fémszálakat gyártó vállalat vagy a bankjegy készítőjének hibájára vezethető vissza.
Nem ez az első fiaskó az euróbankjegyek nyomtatása kapcsán: tavaly nyáron az ECB nagyszámú 100 eurós bankó visszavonására kényszerült, miután egy müncheni nyomda hibája nyomán nagyarányú hamisítás veszélye merült fel -- emlékeztet a Financial Times. Két évvel korábban egy titkos hologramnak veszett nyoma Nürnberg környékén.
Az ECB a vizsgálat megindításával egy időben azt is bejelentette, hogy elrendelte a 14,25 milliárd darabos kezdőkészlet tíz százalékát kitevő biztonsági tartalék kinyomtatását. A frankfurti intézmény azonban tagadta, hogy összefüggés lenne ezen döntés és a problémás fémszálak között: a tartalékkészlet bevetésére szerintük mindössze a bankjegynyomdák valamelyikének sztrájkja esetén lenne szükség. A biztonságtechnikai problémák nem fogják érinteni az euróátállás menetrendjét -- hangoztatja az ECB.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.