BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétéves moratóriumot szeretnének

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökéhez, Budapest főpolgármesteréhez és kerületi polgármestereihez fordult levélben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, kétéves moratóriumot kérve az építményadó emelésére -- hangzott el a szervezet tegnapi sajtóértekezletén.

Ma a főváros legnagyobb bevétele az iparűzési adóból képződik, amelynek a mértékét a maximumon állapítottak meg, ezt nem lehet emelni, hacsak a jogszabályt nem változtatják -- hangoztatta Koji László, a BKIK elnöke. Ám a kamara attól tart, hogy a második legnagyobb adóhoz, az építményadóhoz hozzányúlnak a fővárosi döntéshozók. Ez az adófajta mintegy 150 ezer budapesti vállalkozást érint. Az építmény- és telekadóból tavaly mintegy 10 milliárd forint bevétel származott.
Már korábban a fővárosi önkormányzat elé terjesztették a budapesti ingatlanadókról szóló rendeletet, amely egységesítette volna -- és ezzel együtt megnövelte volna -- az ingatlanok terheit, de e tervezetet a kibontakozó vita hatására visszavonták. Amennyiben a forráskivonás a fővárosból tovább folyik, ennek kiterjesztése, a mentességek eltörlése a fővárosi és a kerületi önkormányzatok bevételei növelésének szinte egyetlen lehetséges eszközévé válik. Ez azonban a vállalkozói körre nehezedő terhek további növekedéséhez vezetne -- mutatott rá Koji. Az adó emelése sértené a vállalkozások -- elsősorban a nagy és közepes cégek -- érdekeit.
Egy kétéves moratórium viszont versenyképességük megőrzését, az ezzel együtt járó foglalkoztatási lehetőségek javítását szolgálja. A mentességek esetleges csökkentése viszont a kisvállalkozásoktól vonhat el újabb forrásokat, tehát a BKIK ezt sem támogatja. Koji szerint a BKIK a moratórium ideje alatt kidolgozna egy szakértői javaslatot a vállalkozások befektetéseinek és beruházásainak ösztönzésére, ezzel megőrizve a budapesti gazdálkodók versenyképességét és javítva a foglalkoztatási lehetőségeiket is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.