Az önálló bírósági végrehajtók 25 milliárd forintot hajtottak be tavaly a hozzájuk érkezett több mint 170 ezer új ügy 40 milliárd forintos követeléséből -- tájékoztatta a Világgazdaságot Császti Ferenc, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara ügyvezető alelnöke. Mint elmondta, a múlt évben -- figyelemmel a korábbi esztendőről áthúzódó eljárásokra is -- összesen 185 ezer ügyet zártak le.
A tapasztalatok szerint az eljárások 65 százaléka 100 ezer forint alatti közüzemi díj- és személyi folyószámla-tartozások miatt indul. További jelentős hányadot, mintegy 30 százalékot tesznek ki a százezer forint feletti, de félmilliót meg nem haladó ügyek, míg az eljárások csupán egy százaléka irányul ötmillió forintnál nagyobb összeg behajtására. A behajthatatlan követelések száma ez idő tájt negyvenezer.
Az önálló bírósági végrehajtás bevezetése óta eltelt hat év alatt egyébként mintegy százezer üggyel csökkentették az akkor 250 ezres hátralékot. Császti Ferenc szerint a végrehajtás hatékonyságát növeli majd a szeptembertől hatályos új törvény. Passzusai nagyrészt a végrehajtói javaslatokra épülnek. Jelentős segítséget adhat például, hogy ezentúl valamennyi érintett szervtől, szervezettől tájékozódhatnak az adós vagyonáról. Hasonlóképpen megkönnyíti majd dolgukat a bankszámlaszámok és takarékbetétek mentességének megszűnése. Egyszerűsödnek a gépkocsi-lefoglalás szabályai. Szinte mindennapi gond, hogy az érintettek akadályozzák a végrehajtó munkáját. Ilyen esetben a jövőben félmillió forintig terjedő bírsággal sújtható a renitens. Császti úgy látja, hogy az új törvény pótolja mindazt a hiányt, amely jelenleg bizonytalanná teszi az ingatlan-végrehajtást, s ez nem pusztán a végrehajtók számára kedvező, hanem másoknak is. Megítélése alapján kifizetődőbb és megbízhatóbb üzlet lehet árverésen ingatlant vásárolni, mint mondjuk hirdetés útján vagy közvetítői segédlettel.
Újdonság, hogy a végrehajtó tőkéstárssal működtethet irodát. A szakemberek azonban úgy vélik: azokon a vidékeken, ahol a végrehajtó nem tud megélni, befektetőre hiába vár. Ott viszont, ahol tisztes megélhetése biztosított, nincs szüksége tőkéstársra. A jogszabály adta lehetőség az ügyvezető alelnök szerint akkor használható ki igazán, ha két vagy több végrehajtó gazdasági társaságot alapítva, közösen viszi az ügyeket.
Az új törvény nem rendelkezik a végrehajtói díjakról, melyek értékállandóságát -- a vonatkozó kormányhatározat értelmében -- biztosítani szükséges. A jelenlegi munkadíjak -- tekintettel a kis értékű ügyek nagy hányadára -- nemigen teszik nyereségessé a végrehajtói tevékenységet. A kamara -- közölte befejezésül Császti Ferenc -- a következő hetekben alakítja ki az új díjszabásra vonatkozó javaslatait.
Az igazságügyi tárcánál a Világgazdaságot úgy tájékoztatták: a végrehajtási törvény érvényesülése végett most két -- szervezeti-igazgatási kérdéseket rendező -- jogszabálytervezen dolgoznak. A tarifák kimunkálásához később -- a kamarával való egyeztetés után -- látnak hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.