BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elmarad a megtakarítás

Az európai uniós követelmények ellenére döntött úgy a szlovák kormánykoalíció, hogy ebben a választási időszakban már nem foglalkozik az egy éve ígért igazságügyi reformmal.

Egy éve még Mikulás Dzurinda kormányfő is sürgette a reformot mint a korrupció elleni kormányprogram fontos eszközét. Akkor a kormánykoalícó minden tagja támogatta a reform gondolatát, amíg ki nem derült, hogy annak keretében a bíróságok területi szervezetének átalakítására is sor kerülne. Ez azt jelentette volna, hogy a nyolc körzeti bíróságból négy maradna, az 55 járási bíróságnak pedig közel az egyötödét szüntetnék meg (a járások több települést, a megye jellegű körzetek több járást egyesítenek). Hogy konkrétan mely bíróságokat számolnák fel, arról szakmai és politikai tárgyalásokon döntöttek volna.
Elsőként a legerősebb ellenzéki párt, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) tiltakozott a tervezett bírósági reform ellen, ami érthető, mivel a körzeti bíróságok számát éppen a meciari kormányzás alatt emelték. Később, részben a magukat érintve érző bíróságok fellázadásának hatására, a koalíciós partnerek is követték a reform elleni tiltakozásban a HZDS-t.
A reform sorsát az idén áprilisban döntötte el végleg a koalíciós tanács. A Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) és a Dzurinda vezette Szlovák Demokrata és Keresztény Unió (SDKÚ) képviselői nemet mondtak a reformra. Ivan Simko, az unió főtitkára azzal indokolta a döntést, hogy az igazságügyi szervezeti reform átgondolatlan és ötletszerű. Még arról sem készült elemzés, hogy az átszervezésnek melyik megoldása lenne a leghatékonyabb.
A reform más ellenzői arra hivatkoznak, hogy addig nincs értelme változtatni a bírósági szervezeten, amíg nincs végleges döntés az utóbbi hónapokban annyit vitatott közigazgatási reformról. Eszerint Ján Carnogursky igazságügy-miniszter hiába hangoztatta már egy évvel ezelőtt, hogy a bírósági reform és a "nagy" reform között nincs összefüggés, ezért nem kell megvárni annak eredményét (vagy eredménytelenségét) -- véli a Hospodárské Noviny kommentátora. Azzal is érvelnek a bírósági reform ellen, hogy hatása legfeljebb két év múlva lesz érezhető, ezért jobb, ha csak a jövő évi választások után fognak hozzá.
Az sem győzte meg a reform ellenzőit, hogy az átszervezéssel egy alkalommal közel 100 millió, majd évente 120-150 millió koronát takaríthatnának meg (615, illetve 738-923 millió forint). Ezeket a pénzeket a bíróságok jobb technikai ellátására és a perek gyorsítására fordíthatnák -- amelyek lassúsága miatt pedig már éppen elég európai bírálat érte Szlovákiát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.