BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Észt nyugdíjreform

Az észt kormány a nyugdíjrendszer reformjáról szóló törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek. A tervezet a jelenlegi felosztó-kirovó rendszert a tőkefedezetivel váltaná fel. Az átmenet a költségvetésre középtávon jelentős terheket ró majd.

A lakosság elöregedése miatt az észt nyugdíjrendszer finanszírozása már ma is komoly nyomásként nehezedik a költségvetésre, olyannyira, hogy még a Nemzetközi Valutaalap is szorgalmazza annak reformját -- írja a Reuters. Középtávon azonban az új rendszerre való áttérésnek is meglesz az ára: a régi működését a csökkenő társadalombiztosítási befizetések mellett is biztosítani kell. Siim Kallas pénzügyminiszter évi 500-1000 millió korona kiesésével számol az állami nyugdíjrendszerből, így számítása szerint 5-6 év szükséges az egyensúly helyreállításához.
A pénzügyminisztérium azt látja kívánatosnak, hogy az új nyugdíjrendszerben évente mintegy 1,3 milliárd korona gyűljön össze. Elemzők szerint ez jelentős lökést adhatna a befektetéseknek, és fellendíthetné az ország tőkepiacait. Mindennek megvalósulása azonban attól is függ majd, hogy az alapok pénzéből mennyi marad az országban.
Az észt költségvetés hiánya 1999-ben -- az abban az évben elfogadott megszorítócsomag ellenére -- 2,1 milliárd dollárra rúgott, amit tavaly 601,6 millióra sikerült lefaragni. Az idei évben a kormány tervei szerint a költségvetés egyensúlyba kerülhet.
A nyugdíjreform tervezete a jelenleg dolgozók számára választhatóvá teszi a belépést az új rendszerbe. Kötelezővé a 2002 januárjától munkába állók részére válik. 1999-ben a svéd tulajdonú Swedbank kapott Észtországban először engedélyt arra, hogy magánnyugdíjalapot létesítsen.

Az észt kormány a nyugdíjrendszer reformjáról szóló törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek. A tervezet a jelenlegi felosztó-kirovó rendszert a tőkefedezetivel váltaná fel. Az átmenet a költségvetésre középtávon jelentős terheket ró majd. VG-összefoglaló-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.