A tavaly januárban bevezetett egységes matricarendszer egyéves tapasztalatairól és a hogyan továbbról március végére elkészült előterjesztés kapcsán felmerült, hogy jövőre ingyenessé tennék a jelenleg díjas állami autópályák -- az M1-es és az M3-as -- használatát -- értesült lapunk. A szakmai érvek között a többi között az szerepel, hogy az M1-es nagyobb részén (a Győr--Hegyeshalom közötti, korábbi koncessziós szakasz kivételével) máig sem kielégítő az ellenőrzés. Úgy tudni azonban, hogy a dokumentumban végül 2003-ig, azaz az M7-es várható díjasításáig a szaktárca nem javasolta a jelenlegi szisztéma megváltoztatását. Ám szakmai körökben úgy vélik, a kérdést még nem vették le a napirendről.
Az M1-esen és az M3-ason 2000 januárjában bevezetett egységes matricarendszerből tavaly mintegy nettó kilencmilliárd forint bevétel származott. Ez -- tudtuk meg -- a szükséges kiadásoknak (üzemeltetés, fenntartás) hozzávetőleg 90 százalékát fedezte (a többit a költségvetés állta). Ha tehát ingyenessé válnának az autópályák, akkor a költségvetésnek kellene kigazdálkodnia a kieső bevételeket. Erre egyébként számos módja van.
Emlékezetes, az 1998-as választásoknál is kiemelt téma volt a sztrádadíj sorsa. Az akkori tapasztalatok alapján a kormány tarthat attól, hogy a díj elengedését az ellenzék programjába venné.
A Horn-kormány is lépett egyébként hasonlót: 1998 márciusában döntött arról, hogy az M3-as Budapest--Füzesabony közötti szakaszán 1998 szeptembere helyett csak 1999. január 1-jétől szednek díjat. A négy hónapi kedvezmény akkor mintegy kétmilliárdjába került a büdzsének.
A megfizethető sztrádákat ígérő Fidesz kormányra kerülését követően hozzálátott a matricás autópályadíj-rendszer felülvizsgálatához. Akkori véleményük szerint a személygépkocsik esetében az egész hálózatra szóló éves vignetta ára a korábban kalkulált 80 ezer helyett (ebbe az összegbe az építési költségekhez való hozzájárulást is beleépíteték) legfeljebb 10 ezer forint lehetett volna. A maximális évi útdíjbevételt akkor 12 milliárd forintra becsülték, amiből -- számításaik szerint -- kétmilliárdot vitt volna el a címkés rendszer működtetése.
Az állami autópályák közül elsőként az M3-ast díjasították, 1999. január 1-jétől. Az M1-es koncessziós szakaszának kivásárlását követően, 2000. január 1-jétől lépett életbe a két autópályán alkalmazott egységes matricarendszer.
Az európai sztrádákon meglehetősen vegyes a kép -- derül ki a Magyar Autóklub adataiból. Több országban részben vagy egészben díjmentesek a sztrádák. Belgiumban -- egyetlen díjköteles alagút kivételével -- személygépkocsival ingyen lehet rajtuk közlekedni. Görögországban egyes autópálya- és autóútszakaszokon kell csak fizetni. Hollandiában egy alagút és egy híd kivételével ugyancsak ingyenes a használat. Nagy-Britanniában néhány híd, alagút, valamint a Csalagút használata díjköteles csupán. Németországban a személygépkocsikkal utazóknak nem kell fizetniük, miként Romániában sem, ám a Duna-hídakon való áthaladás díjköteles.