BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiotó az USA nélkül

Európa maga kíván a kiotói folyamat élére állni, miután minden esély szertefoszlott a klímaegyezményben szereplő korlátozások amerikai teljesítésére. Az USA a soron következő tárgyalásokon való részvétel szándékát hangoztatja.

Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának visszafogásáról szóló egyezményt még a múlt héten mondta fel az amerikai kormányzat (VG, 2001. március 30.). Ezt követően a washingtoni szándékok tisztázására az amerikai fővárosba érkezett az EU környezetvédelmi trojkája.
Washingtonból elutazásuk után az EU képviselői azzal kommentálták az amerikai hozzáállást, hogy egyetlen ország nem temethet el egy a földkerekség egészét érintő nemzetközi folyamatot. Ezért -- hangoztatták -- az Európai Unió szükség esetén az Egyesült Államok nélkül is folytatja a globális felmelegedés káros hatásainak mérsékléséről kötött megállapodás végrehajtását, és jövőre ratifikálni fogja a jegyzőkönyvet. Bár reményüknek adtak hangot, hogy Washington nem fordít teljesen hátat a kiotói folyamatnak, a megfigyelői státusnál többre nem látnak lehetőséget, ha fennmarad a jelenlegi amerikai álláspont. "A mostani hozzáállással Washington ne akarja a folyamatot diktálni, és maradjon ki a döntéshozatalból, illetve a szabálykészítésből" -- idézi a Reuters Margot Wallström környezetvédelmi EU-főbiztost.
Mint az MTI emlékeztet, a jegyzőkönyv érvénybe lépéséhez arra lenne szükség, hogy legalább annyi ország ratifikálja, amelyek az 1990. évi globális szén-dioxid-kibocsátás legkevesebb 55 százalékát adták. A légkör ilyen módon való terheléséből ugyan az Egyesült Államok önmagában 36 százalékkal részesedett, de az EU, Oroszország, Izland, Norvégia, Ausztrália, Új-Zéland és Kanada együttes kibocsátása meghaladja az 55 százalékot, tehát ezen országok ratifikációjával a jegyzőkönyv hatályba léphet.

Európa maga kíván a kiotói folyamat élére állni, miután minden esély szertefoszlott a klímaegyezményben szereplő korlátozások amerikai teljesítésére. Az USA a soron következő tárgyalásokon való részvétel szándékát hangoztatja. VG-összeállítás-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.