BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kistelepülések is pályáztak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az önkormányzatok 3,6 milliárd forint állami támogatásból 838 bérlakást alakíthatnak ki, döntött a gazdasági miniszter. A helyhatóságok többsége új ingatlant épít, s azokat 60 százalékuk költségelven adja majd bérbe. A bérlakásprogramra a múlt év óta összesen 13 milliárd forint támogatást osztott szét a gazdasági tárca.

A Széchenyi-terv bérlakásprogramjára 55 önkormányzat pályázott, 42 település nyert. Az idén először 3,6 milliárd forint támogatás odaítéléséről döntött a gazdasági miniszter. Ehhez 1,6 milliárddal járulnak hozzá az önkormányzatok. Ebből 1,4 milliárd a készpénz, és csak 200 millió forint a felajánlott telkek értéke -- jelentette be Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium (GM) helyettes államtitkára. A nyertesek között van 18 olyan kistelepülés, ahol az állandó lakosok száma nem éri el a 2000 főt. A legkevesebb támogatást, 2,5 millió forintot Hajós igényelte, a legtöbbet, 341 milliót Budapest IV. kerülete kérte.
A támogatásból felépülő bérlakások többsége költségelven bérbe adott ingatlan lesz. Ebben a fordulóban kevesebb, 322 szociális célú otthon épül. Ennek oka, hogy egyes önkormányzatok költségelvű bérlakásokkal szeretnének értelmiségieket a térségbe vonzani (például orvosoknak építtetnek ilyeneket). Szerepet játszik az is, hogy a helyhatóságoknak a lakások karbantartását is finanszírozniuk kell, ehhez pedig bevételre van szükségük. A költségelven bérbe adott otthonok után pedig az építési költség két százalékát kell bérleti díjként befizetni a lakóknak -- emlékeztetett Hegedűs Éva.
A tavalyi támogatással együtt eddig 13 milliárd forintról döntött a GM, ebből összesen 3329 bérlakás készül. Ezek több mint felét újonnan építik, 16 százalékukat vásárolják, 31 százalékukat pedig más ingatlanokból alakítják át. A felépülő lakások 80 százaléka egy- és kétszobás lesz. Ennél nagyobb ingatlant a nyertesek alig tíz százaléka alakít ki. A lakások átlagosan hatmillió forintba kerülnek, ebből négymilliót a GM finanszíroz. Míg tavaly az építési költségek négyzetméterenként elérték a 131 ezer forintot, az idén mindössze 122 ezer forinttal számolnak.
A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy egy év alatt az építési hitelek állománya 75 milliárd forinttal nőtt, és az idén februárban elérte a 202 milliárdot. Az államilag támogatott lakáshitelek közül csaknem 2500 jelzálogkölcsönt engedélyeztek, összesen 7,2 milliárd forint értékben. A kiegészítő kamattámogatással folyósított hitelállomány csaknem 40 milliárd forint, amelyet 15 ezren vettek igénybe. A felvett kölcsönök átlagos nagysága még mindig nem éri el a hárommillió forintot. A múlt évben csaknem 45 ezer építési engedélyt adtak ki a hatóságok, a ténylegesen felépült ingatlanok száma azonban ennek kevesebb mint a fele, 21,5 ezer volt. Hegedűs Éva azonban úgy véli: az építési engedélyek számának növekedése csak késleltetve jelenik meg az építkezésekben. Ezért ebben az évben várhatóan 30 százalékkal nő majd a használatbavételi engedélyek száma.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.