BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos a húsvéti fagykár

Ma még becsülni is nehéz, milyen következményekkel járt a húsvéti fagy, annyi azonban már az első adatokból is nyilvánvaló: sokmilliárdos a kár. Az FVM-ben most folyik az információk begyűjtése, pontos adatok azonban csak két-három hét múlva várhatók. A vártnál kisebb gyümölcstermés miatt jelentős drágulást prognosztizálnak a szakemberek.

Nagyszombat és húsvét egymást követő éjszakáján pusztított a fagy. Az ország gyümölcsöskertjének számító Duna--Tisza közén a kecskeméti agrometeorológiai obszervatórium adatai szerint szombatra virradóra --3,6, vasárnap reggelre pedig --4,3 Celsius-fokot mértek talajszinten, 2 méter magasságban pedig --0,5, illetve --1,7 fokot. Szaknyelven fogalmazva "a szállított fagy keveredett a kisugárzott faggyal" -- erről Rozsnyói Zoltán, Bács-Kiskun megye fő falugazdásza informálta a Világgazdaságot. Kilenc körzet adataiból elég lesújtó kép bontakozik ki: egyes termőhelyeken a teljes idei kajszitermés odaveszett, ugyanakkor a Duna mellett nem jelentős a kár.
Az őszibarack is megsínylette a lehűlést, különösen a korai fajták, amelyekben -- az első jelentések szerint -- 30--80 százalékos a pusztítás. Mind a cseresznye, mind a meggy erőteljesen károsodott (Kalocsán 50-60, Kiskunmajsán 40-50, Kecskeméten 60-70 százalékos terméskiesésre számítanak).
A húsvéti fagy az idén az ország keleti és nyugati felén egyaránt károkat okozott. Antal Ferenc Hajdú-Bihar megyei főkertész a megyei napilapban 90-95 százalékosra becsülte a kiesést kajsziból, az őszibarackból pedig 50-100 százalékosra. A dunántúli gyümölcsültetvények is károsodtak, elsősorban az almák -- azok közül is a korai fajták -- szenvedték meg a mínusz 3--9 fokot. Vas, Somogy és Zala megyében az alma, a körte és a csonthéjasok egyaránt 50-60 százalékos károsodást kell, hogy elviseljenek, Siófokon úgyszólván az összes cseresznye odaveszett. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megkezdte a kárjelentések összegyűjtését, információnk szerint leghamarabb egy hét múlva lesz pontosabb a kép.
Szakemberek arra hívják fel a figyelmet: jelenleg csak a látható fagykár állapítható meg -- például az azonnal lehullott gyümölcskezdemény --, van azonban olyan következmény, amely csak két-három hét múlva válik nyilvánvalóvá. A terméskiesés egész biztosan drasztikus drágulást hoz, hiszen egész Nyugat-Európában nagy fagykárok voltak. Elvileg a kisebb termést ellensúlyozhatná a jóval magasabb bevétel, a gyakorlatban azonban nőnek a növényvédelem fajlagos költségei, ezért a gyümölcskertészetek aligha zárnak jó évet 2001-ben. Tavaly az alma szinte eladhatatlan volt, az idén minden bizonnyal csúcsáron lesz csak hozzáférhető. A károkat -- érthetően -- csak becsülni lehet, és abban az egyben mindenki egyetért: sok milliárd forinttól fosztotta meg a húsvéti fagy a termelőket.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.