BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rosszul becsült a pénzügyi tárca

A vártnál jóval kevesebb, mindössze 1,5 milliárd forint tb-tartozást engedett el az APEH a folyószámlák egyeztetése során -- tudta meg a Világgazdaság. A járulékkinnlevőség mintegy 96 százalékban bizonyult virtuálisnak: a PM a törvényalkotáskor ugyanis még 23 milliárd forint adósság elengedésével számolt.

Az APEH a járulékintegrációt követően valamennyi járulék-folyószámlát leegyeztette az adózókkal. A korábban jelentős összegűnek vélt -- elengedésre szánt -- kinnlevőség mintegy 96 százalékban virtuálisnak bizonyult. A valós tartozás ugyanis ennél jóval kevesebb volt. A PM az egészségbiztosítótól átvett folyószámla-nyilvántartás alapján még azzal számolt, hogy összesen egymilliárd forintnyi tb-járulékot enged el a 10 ezer forintnál kisebb tartozást mutató számláknál, s további 22 milliárdnyi korábban keletkezett bírságról mond le, ha az adós befizeti a tartozását. Az átvett nyilvántartás alapján azonban a számlák zöme "fals" egyenleget mutatott, így a vártnál jóval kevesebb kinnlevőséget engedett el a hivatal.
Az egyeztetés alapján összesen 396 millió forint járuléktartozást engedett el az APEH a tb-folyószámlák rendezéséről szóló törvény értelmében -- tájékoztatta a Világgazdaságot Pálinkásné Balázs Eszter főosztályvezető-helyettes. Több mint 30 ezer adózó egyenlege mutatott 10 ezer forintnál kisebb járuléktartozást. Ezeknek az adósoknak -- törvény alapján -- az APEH "leírhatta" adósságát, ha az egyeztetés során is beigazolódott: a számla 10 ezer forintnál kevesebb kinnlevőséget mutat. Így az előirányzott bevételkiesés 60 százalékkal kisebb lett e soron, mint azt korábban várták.
A tapasztalatok azt mutatják: a legnagyobbat a bírságoknál tévedett a nyilvántartás. E soron 22 milliárd forint tartozáselengedést prognosztizált a tárca. Az egyeztetést követően ennek mindössze 5 százalékáról, 1,1 milliárd forintról kellett lemondania a büdzsének. Több mint 13 ezer, 10 ezer forintnál nagyobb tőketartozást felhalmozó adós mentesült a fizetés kötelezettsége alól, miután egy összegben törlesztette a tőketartozást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.