BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Távoli reprivatizáció

Helene Weinstein, a New York-i törvényhozó testület igazságügyi bizottságának elnöke "botránynak és gyalázatnak" nevezte, hogy Lengyelországban még mindig nincs reprivatizációs törvény, pedig már tizenhat alkalommal foglalkozott a kérdéssel a lengyel parlament. A kommunista rendszerben államosított, egykori lengyelországi vagyonukat visszakövetelő New York-i zsidók most a lengyel kormány ellen teendő lépéseket fontolgatják.

Nem annyira azt tartják felháborítónak, hogy Aleksander Kwasniewski lengyel elnök március végén megvétózta a parlament és a szenátus hosszadalmas vitája után végül létrejött reprivatizációs törvényt. Kalman Sultanik, a Zsidó Világkongresszus alelnöke még gratulált is Kwasniewskinek ehhez a lépéséhez, mivel -- ahogy Ed Klein, a volt tulajdonosokat képviselő egyik amerikai jogász fogalmazott -- ez a legutóbbi törvény "büntetendő megsértése volt a nyugati civilizáció alapvető értékének, a tulajdonjognak". Inkább az ejti kétségbe őket, hogy Lengyelországban nyilván nem számíthatnak semmilyen jogi kártérítési megoldásra -- legalábbis a jelenlegi kormány alatt. Waldemar Kuczynski, Jerzy Buzek miniszterelnök gazdasági tanácsadója kijelentette, hogy bár az elnöki vétó nem jelenti a törvényhozási út teljes lezárulását, az biztos, hogy a parlament az új választásokig már nem veti fel újra ezt a kérdést.
Egyesek azt remélték, hogy Kwasniewski, miután nem írta alá a törvényt, saját javaslattal fog előállni. Ám az elnök eltekintett ettől, arra hivatkozva, hogy "nem létezik igazán jó reprivatizációs törvény, ezért a jogosultak számára nincs más megoldás, mint bírósághoz fordulni". Dariusz Rosati professzor, a lengyel jegybank pénzügyi-politikai tanácsának tagja szerint a lengyel kormány rövidesen számíthat is a perek lavinaszerű megindulására. A New York-i törvényhozó testületben a lengyel vagyonukat visszakövetelő zsidók számára szervezett meghallgatáson Sheldon Silver, a testület elnöke biztosította őket, hogy mint a svájci "alvószámlák" esetében, most is számíthatnak a testület támogatására. Mel Weiss ügyvéd felszólította a New York-i képviselőket, alkalmazzák Lengyelország ellen a nyomás minden formáját. Az ügyvédek gazdasági bojkottot is emlegetnek. Alan Hevesi, New York város pénzügyi ellenőre azt mondta a Gazeta Wyborcza lengyel lapnak, hogy ha Lengyelország nem oldja meg gyorsan a szóban forgó vagyonok kérdését, a bojkott reális veszéllyé válik -- bár hozzátette, még várnak ezzel a lépéssel. Ed Klein utalt arra, hogy esetleg lengyel cégek New York-i ingatlanait kérnék kárpótlásul volt lengyelországi tulajdonukért a sértettek. Egyelőre a New York-i törvényhozó testület nem tűzte napirendre a Lengyelország vagy az Egyesült Államokban működő lengyel cégek elleni esetleges bojkott kérdését. Nem hivatalos lapértesülés szerint azonban már szakértőket bíztak meg azzal, hogy vizsgálódjanak az ottani lengyel érdekeltségek körül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.