BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brit kampánytémává kezd válni az euró

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Tony Blair brit miniszterelnök holnap mondja el legfontosabbnak tartott kampánybeszédét. Az esemény jelentősége a Financial Times szerint túlmutat majd a júniusi választásokon, mert a kormányfő már az euró bevezetéséről jövő ősszel kiírandó népszavazásról is szól.

Beszédében Blair kifejti majd azon véleményét, amely szerint a britek igaz hazafisága az Európába való teljes beágyazódásban rejlik. Hangsúlyozni fogja, hogy Nagy-Britannia nem kezelheti továbbra is egyedül a globális problémákat, mintha még mindig gyarmattartó hatalom lenne. Annak érdekében, hogy megfelelhessen a katonai, környezeti és gazdasági kihívásoknak, az országnak más államokkal kell társulnia.
A brit pártokat élesen megosztó eurókérdés eddig kevéssé nyert teret a kampányban, ám annak finisében mind a konzervatívok, mind a Munkáspárt előtérbe szándékozik azt hozni. Az első lépést Margaret Thatcher korábbi tory miniszterelnök tette meg, aki minapi beszédében a font feladását mindannak elárulásaként bélyegezte meg, amiért az előző generációk tagjai az életüket is hajlandóak voltak feláldozni. Kijelentette, hogy "összeaszott szívében a Munkáspártot feszélyezi történelmünk, kigúnyolja eredményeinket, megfeledkezik örökségünkről". Azzal vádolta Blairéket, hogy a brit önrendelkezés feladásán munkálkodnak.
William Hague, a konzervatívok vezére kijelentette, hogy Nagy-Britannia belépése a monetáris unióba az euróövezet jelenlegi tagjait is károsan érintené. A brit és a többi uniós állam gazdasági különbségeire utalva országa esetleges csatlakozását ahhoz hasonlította, mint amikor az elefánt belép a porcelánboltba -- idézi az MTI. Hague emlékeztetett egyúttal a font rövid, 1989-től 92-ig tartó életére az európai árfolyam-mechanizmusban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.