BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedő tarifák

A főváros és a kerületek hétfői egyeztetésén várhatóan eldől, mennyivel emelkednek a budapesti parkolási díjak. Lapunk értesülései szerint a Nagykörúton kívül is lesznek olyan területek, ahol a jelenlegi 60 helyett 100 forintnál is többet kell majd fizetni óránként, s felmerült, hogy a budai Várban bevezetnék a maximális 400 forintos tarifát.

Várhatóan június közepétől drágul a parkolás Budapesten. A tervek szerint a fővárosi közgyűlés május végi ülésén dönt arról, hogy a jelenlegi 60 forintról 100-ra emelik a várakozási díjalapot. A főváros és a kerületek, illetve a három budapesti parkolási társulás képviselői hétfőn egyeztetnek arról, hogy a különböző zónákban pontosan mennyi legyen a tarifa -- értesült a Világgazdaság. Az önkormányzatok azzal indokolják az emelést, hogy a belső kerületekben még mindig jelentősen meghaladják az igények a parkolási lehetőségeket.
A fővárosi parkolási rendelet Budapestet négy zónára osztja. A kiemelt övezetekben -- például a Várban -- a díjalap négyszerese lehet a maximális tarifa óránként. Lapunk úgy tudja: felmerült, hogy itt valóban kivetik a 400 forintot. Az V. kerületben az alap háromszorosa lehet a díj, azaz az emelés után a jelenlegi 140-160 helyett 300 forint, de várhatóan itt nem kell majd a maximumot fizetni. A Kis- és a Nagykörút közötti városrészekben -- ahol most 100 forint az egyórai parkolás -- 200 forint lehet a tarifa, de valószínűleg itt is csökkentik a díjat. Várhatóan kivetik viszont a maximumot a Nagykörúton kívüli zónákban: a jelenlegi 60 helyett ki kell majd fizetni 100 forintot, sőt lesznek olyan zónák, ahol ennél is többet. A főpolgármester jóváhagyásával ugyanis a parkolási társulások plusz-mínusz 50 százalékkal is eltérhetnek a díjalaptól.
Május végi ülésén dönt a fővárosi közgyűlés arról is, hogy a fizetőparkolást kiterjesztik az I., a II. és a XII. kerületben, míg a XI. kerület által javasolt fizetőzónákra várhatóan júniusban adja áldását a főváros. Így Budán előreláthatólag augusztustól vagy szeptembertől kell majd fizetni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.