Fogynak az orosz atomtudósok

A fejlett országok kezdetben attól tartottak, hogy a szovjet nukleáris kutatókat saját fegyvereiket fejlesztő más államok könnyen elcsábítják majd. A félelmek hatására jelentős pénz áramlott a kutatásba a munkahelyek fenntartása érdekében -- írja a Moscow Times. Az erőfeszítés nagyrészt sikeres volt, az agyelszívás veszélye azonban nem múlt el.
Igaz, hogy kevés orosz atomkutató hagyta el az országot, még kevesebb élt vissza a birtokában lévő információval, de megtartani sem sikerült az állások jelentős részét. Ez azért veszélyes, mert lassan nem marad szakember, aki a nukleáris fegyvertömeg karbantartását felügyelné. Egy friss kutatás különösen az egykori zárt városok tudósainál igazolta ezt a feltevést. Ezekben a világtól elzárt közösségekben olyan gazdasági nehézségekkel küszködnek, hogy az elvándorló szakembereket szinte lehetetlen pótolni.
Egy nemrég napvilágot látott, öt atomvárost és három rakétagyárat érintő felmérés szerint az itt élők 62 százaléka havi 50 dollárnál kevesebbet keres. A kutatók 89 százalékának csökkent az életszínvonala 1992 óta, és a megkérdezettek 25 százaléka szeretne kivándorolni az országból.
Az egykori zárt városokat a negyvenes évektől kezdve teljes elszigeteltségben építették fel. Csak különleges engedéllyel lehetett belépni ezekre a területekre, az elköltözéshez pedig még szigorúbb feltételeket kellett teljesíteni. A városok nem szerepeltek a térképeken, és nem volt nevük, csak a legközelebbi településnévhez rendelt külön irányítószámuk.
A szovjet korszak alatt azonban a zárt városok kivételes előjogokat is élveztek, az élelmiszer- és áruellátás az átlagosnál jóval kedvezőbb volt, ráadásul nyomott árakon lehetett vásárolni. Az alkalmazottak viszonylag magas fizetést és ingyenes lakhatási lehetőséget kaptak. Az életkörülmények javítása volt az a vonzerő, ami az atomtudósokat rábírta a beköltözésre.
A politikai rendszer bukása óta a helyzet a visszájára fordult, az állami támogatás leépítése szegénységbe sodorta a lakókat. A nyugati segítség ellenére a feladatok beszűkültek, a kutatók sokszor hónapokig nem kapnak fizetést, igen megcsappant a munkával való elégedettségük, a munkahely-változtatás pedig szinte lehetetlen.
Mindez két szempontból is aggodalomra ad okot. Egyrészt a megélhetésért küzdő kutatókat könnyebb rávenni a csempészésre vagy saját maguk eladására. Eddig csak 1992-ben fordult elő ilyen eset: orosz rakétaszakértők egy csoportját az utolsó pillanatban szállították le egy Észak-Koreába tartó repülőgépről. A nukleáris anyagok csempészésére vonatkozóan nincsenek pontosabb adatok, a kilencvenes évek közepén reflektrofénybe került esetek utáni biztonsági intézkedések végső soron nem valósultak meg.
A másik veszélyforrás, hogy az ország gazdasági nehézségei miatt a nukleáris fegyverek karbantartására nincs pénz. Az Egyesült Államokhoz hasonlóan -- de ez Oroszországban sokkal inkább jellemző -- az elavuló berendezések kiszolgálására új alkalmazottakat nem tudnak felvenni. Az évekkel ezelőtt létrehozott és orosz tudósokat ideiglenesen foglalkoztató nemzetközi speciális központok zsákutcának bizonyultak. Oroszország ugyanis azóta sem mutatja a gazdasági erősödés olyan jeleit, hogy a kutatók visszavételére esély legyen.