Újrafogalmazhatja szerepét az IMF

Merőben új helyzet állt elő az IMF-ben, miután elhagyja az intézményt az eddigi vezérigazgató-helyettes, Stanley Fischer, vele együtt Michael Mussa vezető közgazdász és Jack Boorman, a hitelpolitika irányításáért felelős igazgató. A három, politikailag leginkább fajsúlyosnak tartott vezető távozását részint összefüggésbe hozzák azzal, hogy a pénzügyi ortodoxia letéteményesének tekintett alap a utóbbi időben egyszerre vált a balos kampánycsoportok és konzervatív amerikai politikai körök támadásainak céltáblájává.
A Financial Times főleg Fischer pótlását látja problémás feladatnak az IMF számára. A lap méltatja a szakember intellektusát, munkabírását, tárgyalási modorát. Az alap munkatársait idézve kiemeli, hogy minden eléje tett anyagot annak terjedelmétől függetlenül részletesen áttanulmányozott, és saját megjegyzéseivel ellátva adott vissza. Egyik legfőbb adottságának tartják, hogy jó érzékkel szúrja ki a jelentésekben az üres beszéddel telített részeket. Az adott vezetői helyre hagyományosan Amerika ajánl vezető tisztviselőt.
Boorman és Mussa már egy ideje utalt távozási széndékára, főleg azt követően, hogy Horst Köhler vezérigazgató ismertette egy új, tőkepiaci elemzőrészleg felállításának tervét. A tőkemozgásokkal foglalkozó új egység -- amely mindkettőjük hatáskörét érintette volna -- egy újabb vezetői tisztség betöltésének igényét is felvetette, ami a három távozóval együtt immár négy új, politikailag kellően fajsúlyos káder beállítását teszi szükségessé.
A váltás kapcsán az IMF számára lehetőség nyílik egy új kurzus meghatározására, Köhler pedig rányomhatja hatalmi jegyeit az intézmény irányítására. A vezérigazgató -- saját bevallása szerint is -- meglehetősen türelmetlen, az EBRD-nél alkalmazott vezetői stílusa alapján pedig lobbanékonynak tartják. Az IMF-nél igyekezett -- állítólag eredményesen -- ezeket a véleményeket cáfolni, ennek köszönhetően bennfentesek sem a vezetési stílusában vagy személyi konfliktusokban keresik a hármak távozásának okát.
Jelenlegi állapotában az IMF részint hasonlít az egyetemi tanszékekre, ahol a komoly intellektuális csetepaték és ezekhez kapcsolódó belharcok tapasztalhatók. Ezek dezorganizáló hatását azonban jól ellensúlyozza, hogy az alapnak olyan központosított irányítási és ellenőrzési rendszere van, mint amilyen a Vörös Hadseregnek volt. A hagyományoknak megfelelően a középvezetőket az intézményen belülről választották ki, Köhler azonban ezen is szeretne változtatni, és kívülről hozna új kádereket. Fischer helyének betöltése ebben a helyzetben is inkább ideológiai jelentőségű lépés lesz, semmint egyszerűen egy megfelelő menedzser kiválasztása. Maga Köhler azt szeretné, ha az alap központi feladataira -- azaz a makrogazdasági és pénzügyi stabilitás megteremtésére -- összpontosítana ismét, háttérbe szorítva a korábban jellemző hosszú távú fejlesztési és szerkezetátalakító programokat.
Törekvései ennyiben találkozhatnak a konzervatív amerikai kormányzat azon elképzeléseivel, hogy az IMF-nek a válságmegelőző és előre jelző szerepkörre kell koncentrálnia. Ezt a kurzust Jeffrey Sachs, a Harvard vezető közgazdásza is támogatja, aki szerint az IMF-nek a gazdag országok preventív, tőkepiaci orientáltságú intézményévé kellene válnia, szemben a korábbi reaktív, a kirobbant válságokra utólag válaszoló, a fejlődő országok hosszú távú fejlesztési gondjaivel foglalkozó szervezettel.