A felfüggesztés veszélye fenyeget
A kormány a közelmúltban módosította az utazásszervező és -közvetítő tevékenységet szabályozó rendeletét, amely szerint az utazási vállalkozásoknak október 31-ig kell igazolniuk, hogy megvan a szükséges vagyoni biztosítékuk. A jogszabály szerint a jövőben vagyoni biztosíték lehet bankgarancia, biztosítóintézettel kötött biztosítási szerződés vagy pénzintézetnél lekötött és elkülönített pénzbeli letét. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint az utaztatók körében a legkedveltebb forma a biztosítóval kötött biztosítás volt, s várhatóan a megemelt kaució esetében ez még inkább igaz lesz.
Az érintett biztosítók úgy látják, az utaztatók struccpolitikát folytatnak, mert nem veszik tudomásul, hogy a megkötendő szerződés előkészületei hosszabb időt vesznek igénybe. Így időben kellene az utaztatóknak partnert keresniük, ám az cégek egyelőre nem foglalkoznak a kaució kérdésével. Egy biztosítási szakember szerint egy ilyen szerződés megkötése jó esetben két-három hetet vesz igénybe, rossz esetben azonban akár két-három hónapot is. A társaságok nem egységes tarifát ajánlanak ki az utaztatóknak, hanem egyéni elbírálás alapján határozzák meg a biztosítási tételeket. Így a megbízható partnerek számára olcsóbb lesz az éves biztosítási összeg, míg a bizonytalan anyagi helyzetű vagy túl nagy kockázattal járó utazásokat szervező irodáknak jelentős összegeket is meghatározhatnak. Ráadásul a jog szerint lehetőség van arra, hogy a biztosított részletfizetési lehetőséget kapjon, ám ez a biztosító döntésén múlik. A nagy kockázatú utaztatók azonban erre aligha számíthatnak. Félő, hogy szép számmal lesznek olyan cégek, amelyek a megadott határidőre nem tudják igazolni a vagyoni biztosíték meglétét, így tevékenységüket a GM Engedélyezési és Közigazgatási Hivatala felfüggeszti.
A MUISZ nem látja ilyen sötéten a helyzetet, hiszen -- mint az a tegnapi elnökségi ülésen elhangzott -- a vagyoni biztosíték felmutatása a nagy kockázatú irodák számára jelenthet majd gondot. Ez azonban a cégek csekély részére igaz. Így a kaució időbeni biztosításával nem lehet gond. A cégeknél a nyár közepén még nem is tudnak a következő időszakra -- 2001. november 1-jétől 2002. október 31-ig -- szóló vagyoni biztosítékkal foglalkozni, hiszen ehhez már ismerni kellene a jövő évi ajánlatokat. Ezt pedig csak a nyár végén, szeptemberben, az idei főszezon tapasztalatai alapján tudják összeállítani.


