Ázsiós tőkeemeléssel 72 milliárd forintra emelték szerdán a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. jegyzett tőkéjét -- értesült a Világgazdaság. A pénzt a központi költségvetés, kormányzati rendkívüli kiadásként, autópálya-építés céljára juttatta a banknak.
Az MFB-ről szóló új -- június 15-től hatályos -- törvény értelmében augusztus végére a pénzintézet jegyzett tőkéjének legalább 60 milliárd forintot el kell érnie. Eddig azonban csak alig több mint 49 milliárd forint szerepelt a bank jegyzett tőkéjéről szóló nyilvántartásban.
Más változtatást is előír a banknak az új törvény. Az MFB Rt. szeptember 13-ig köteles módosítani alapító okiratát, valamint szervezeti és működési szabályzatát. A tulajdonosi jogok gyakorlója, a Miniszterelnöki Hivatalt irányító miniszter már aláírta az erről szóló alapítói határozatot -- tudta meg lapunk.
A költségvetési törvény módosítása is szükséges az MFB új törvénye miatt. Itt kell ugyanis meghatározni az MFB Rt. által külföldről és belföldről felvehető hitelek, valamint a kibocsátott kötvény együttes állományának felső határát. Valamint az MFB Rt. által -- a kormány megbízásából -- a költségvetés terhére harmadik fél javára vállalható készfizető kezesség és bankgarancia-ügyletek állományának felső határát is. Ezeket minden bizonnyal a 2000-es költségvetés zárszámadásában módosítják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.