BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább lassult az ipar

Májusban az előzetes adatok szerint 7,7 százalékkal volt nagyobb az ipari termelés, mint 12 hónappal korábban. Ez --a korábbi hónapokhoz hasonlóan -- lassulást jelent, melynek oka feltehetően az exportértékesítés alakulásában keresendő. Elemzők szerint gyorsulásra csak a nyugati konjunktúra élénkülése esetén lehet számítani.

Az előzetes adatok szerint májusban az ipari termelés volumene 7,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában regisztráltat -- jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított érték ennél valamivel nagyobb, 8,4 százalékos növekedést mutat. A 12 havi bővülés üteme annak ellenére kisebb (mindkét adat szerint), mint egy hónappal korábban, hogy áprilishoz képest 4 százalékkal emelkedett a termelés volumene a szektorban.
A visszaesés szinte bizonyosan nem a forint erősödésének tudható be, hiszen az év ötödik hónapjában még a felértékelődés mértéke nem volt ilyen erőteljes, a korábbi szerződések, rendelésállományok alakulását pedig még nem befolyásolhatta a sávszélesítés. Ráadásul a részletes adatok egy hét múlva esedékes megjelenéséig az sem bizonyos, hogy az exportértékesítés üteme esett vissza. Az előző hónapokban ugyanis éppen ellenkező trend volt megfigyelhető, vagyis a belföldi értékesítések stagnáltak, a kivitel pedig viszonylag kiegyensúlyozottan teljesített. A részletes adatok ismeretének hiányában valóban nehéz megállapítani, mi a lassulás közvetlen oka, de a májusi folyó fizetési mérleg visszafogott exportbővülése arra enged következtetni, hogy inkább a kivitelben keresendő a magyarázat -- mondta Vojnits Tamás, az OTP Értékpapír elemzője.
A dinamika mérséklődése az úgynevezett bázishatásnak is köszönhető, vagyis hogy tavaly májusban ennél kicsit nagyobb, 4,3 százalékos volt a havi növekedési ráta. Az elemzőket nem lepte meg az ütemcsökkenés. A második és harmadik negyedévben valószínűleg 10 százalék alatti indexekre számíthatunk -- mondta Török Zoltán, a Raiffeien Bank elemzője. Az esztendő utolsó három hónapjában azonban elképzelhető, hogy újra két számjegyű lesz a bővülés. Ennek az a feltétele, hogy Nyugat-Európában újra megélénküljön a gazdaság -- mondta Török.
A gyenge belföldi értékesítési adatok feltehetően az év hátralévő részében javulni fognak, ami részben ellensúlyozhatja az exportértékesítés dinamikájában bekövetkező kedvezőtlen változást -- véli Vojnits. Éppen ezért az OTP Értékpapír továbbra is fenntartja az ipari növekedésre vonatkozó, éves átlagban 11 százalékos előrejelzését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.