Országos felülvizsgálatot indít az FVM annak felderítésére, milyen módon szereztek külföldiek termőföldtulajdont a földtörvény 1994. júliusi hatálybalépését megelőző időszakban -- nyilatkozta a Világgazdaságnak Kovács Zoltán, a tárca közigazgatási államtitkára. A földhivatalokban ellenőrzik, hogy a földvételre vonatkozó szerződéseket mikor adták be, és mikor iktatták azokat.
A külföldiek 1994 nyara előtt legálisan vásárolhattak földet Magyarországon. A tulajdonhoz jutást számukra a földtörvény tiltotta meg. Kovács tájékoztatása szerint csak Zala megyében -- ahol a kormány tegnapi ülését tartotta -- mintegy 10 ezer hektár került külföldiek kezébe a jogszabály megjelenése előtt. Az FVM eddigi vizsgálódásai ugyanakkor azt igazolták, hogy a földtörvény hatálybalépését megelőzően a földhivatali bejegyzések száma ugrásszerűen nőtt. Fennáll a veszélye annak, hogy a tiltó rendelkezések kijátszása érdekében számos, később kötött külföldi földvásárlási szerződést visszadátumoztak.
A Nyugat-Dunántúlon a termőföld egynegyede már osztrák kézben van -- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a kormány tegnapi, Kálócfán megtartott ülése után. Az MTI tudósítása szerint leszögezte: "Ennek az osztrák vircsaftnak véget kell vetni, minden osztrák gazda, aki Magyarországon földet vásárolt, örüljön, hogy épp bőrrel megússza." A kormány a zsebszerződések felderítéséhez együttműködést vár a magyar állampolgároktól. Nem büntetik meg azokat, akik kényszerhelyzetben zsebszerződést kötöttek, hanem a nemzeti födalap (nfa) piaci értéken megvásárolja majd tőlük földjüket -- közölte Orbán.
Az nfa-s földeket a kormány a családi gazdaságoknak kívánja továbbadni. Egyúttal a helyben lakó gazdáknak vásárlási és bérleti előjogokat akar nyújtani a földtörvény őszi módosításával. Ha a termelők e jogosítvánnyal nem élnének, szintén a földalap venné meg a földeket. Az nfa a miniszterelnök szerint mintegy 800 ezer hektárnyi területtel megindítható.
Orbán hétfői értesüléseinket megerősítve bejelentette: a kabinet indulási támogatásként a termőföldvásárláshoz, a telephely megvételéhez és a tartós forgóeszköz-feltöltéshez biztosít 10-15 éves kamatmentes hitelt a családi gazdaságoknak. A részleteket az FVM, a PM és az IM szakértőiből álló bizottság dolgozza ki. Az agrártárca pedig már ősszel módosítja saját támogatási rendeletét, hogy a családi vállalkozásoknak szánt, 20 milliárd forintos többletkeretet fel lehessen osztani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.