A zsebszerződéseket kötő magyar földtulajdonosok polgárjogi jogviszony részesévé váltak, ezért e megállapodásoknak büntetőjogi következményük nincs -- jelentette ki tegnapi tájékoztatóján Dávid Ibolya igazságügy-miniszter. A kormány lehetőséget akar nyújtani ahhoz, hogy az eladók most korrigálhassák korábbi rossz döntéseiket, amelyekkel értéken alul "elkótyavetyélték" földjeiket. Ez azt jelentené, hogy állami segédlettel elállhatnának megállapodásaiktól.
Ha a bíróságok a zsebszerződések semmisségét kimondanák, a feleknek el kellene számolniuk egymással -- közölte ugyanakkor a miniszter. A magyar eladóknak vissza kellene fizetniük a kamattal növelt vételárat, illetve a külföldi beruházások értékét is. Ehhez végső soron a létrehozás előtt álló nemzeti földalap nyújtana segítséget számukra, amely piaci áron megvenné "visszaszerzett" földjeiket. A tulajdonosok a vételárból törleszthetnének a külföldieknek.
Az IM a zsebszerződések felszámolásához névtelenséget biztosító tanácsadást nyújt a hazai földtulajdonosoknak a hat vidéki ügyfélszolgálati és a 13 megyei kárrendezési irodában. Emellett javaslatokat dolgozott ki a földtörvény módosítására, hogy a jogszabályokat ezután ne lehessen kijátszani. Az elképzelések szerint külföldi és belföldi jogi személyek haszonélvezeti vagy használati jogot a termőföldre nem alapíthatnának és jegyeztethetnének be. A földszerződéseket teljes egészében érvényteleníteni lehet majd, ha azok megsértik a haszonbérleti korlátozásokat, illetve elővásárlási (vételi) jogot biztosítanak olyan félnek, aki egyébként tulajdont nem szerezhet. Az ügyészek nem csak a tulajdonjogra vonatkozó törvénysértő szerződések, hanem a haszonbérleti korlátozásokba ütköző és a haszonélvezeti jogot alapító megállapodások esetében is bírósági pereket kezdeményezhetnének a semmisség megállapítására.
Az igazságügyi tárca további szigorításként kimondaná, hogy azok az eddig kötött földszerződések is érvénytelenek, amelyek a tulajdonszerzést a mai tilalom vagy korlátozás megszűnésének feltételéhez kötik. A dátumozás nélküli zsebszerződések kiiktatására pedig indítványozzák, hogy földvásárlási megállapodást csak közokiratba (közjegyzői okiratba) foglalva lehessen majd kötni, ha a külföldiekre vonatkozó jelenlegi vételi tiltást Magyarország eltörli.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.