BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A reformhoz pénz is kell

Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) elnöke azt reméli, hogy ősztől ötezer forinttal, 95 ezerre nő a kórházak gyógyítási alapdíja. Ari Lajos elnök az ágazatnak juttatott 5,6 milliárd forint többletből a krónikus és a szakrendelői betegellátás ellenértékét is növelné. A szakminiszter holnap hozza nyilvánosságra a gyógyintézmények gazdálkodását javító döntését.

Az Egészségügyi Minisztérium szeptembertől jelentősen emeli a kórházak betegesetenként járó, jelenleg 90 ezer forintos gyógyítási alapdíját -- jelentette be múlt szerdán Mikola István. A miniszter az emelés mértékének nyilvánosságra hozását holnapra, a Pénzügyminisztériummal történő egyeztetést követően ígérte. Annak forrásaként a tárcának a gyógyszerpiacon kötött kedvező megállapodásait és a kormány által az ágazatnak juttatott 5,6 milliárd forint többletforrást jelölte meg.
Többletpénz nélkül nehéz helyzetbe kerülnének a kórházak, mivel a 209 milliárd forintos, aktívbeteg-ellátásra költhető pénzből az első fél évben már 106 milliárd elfogyott. Ennek a teljesítménynövekedés az oka, ami mögött esetenként nem volt tényleges gyógyítás, a kórházak egymás rovására ügyeskedtek. Zárt kassza lévén ezért a kórházak működését finanszírozó egészségpénztár az egyes beavatkozásokért járó pénz "visszanormálására" kényszerült.
Az EGVE elnöke azt reméli, hogy a miniszter a kórházak mellett a szakrendelők helyzetének a javítását is fontosnak tartja. Ha Ari Lajoson múlna, ötezer forinttal, 95 ezerre növelné az aktív betegek kórházi gyógyítási alapdíját. Szükségesnek tartaná a krónikus betegek 3100 forintos napi ápolási alapdíjának és a szakrendelőkben ellátott betegekért járó pénz összegének a növelését is. Tavaly ugyanis közel hétezerrel csökkent az aktív betegeket ellátó kórházi ágyszám, s körülbelül ennyivel nőtt a krónikus betegeket ápoló osztályoké. Ám a tb-finanszírozás nem követte ezt a változást.
Ari úgy látja, hogy az ágazat rendbetétele megkezdődött, de szerinte a szerkezet átalakítása, a gyógyítás színvonalának javítása csak többletforrások bevonásával oldható meg.
Elmondta azt is, hogy a Magyar Kórházszövetség, az egészségügyi tárca és az EGVE képviselői hamarosan hozzáfognak a kórházi szektor középtávú konszolidációs programjának elkészítéséhez. Ennek első lépéseként az év végéig feltárják az intézményekben meglévő gazdálkodási hibákat. A kórházak megfigyelése folyik, a második negyedévi adósságállomány és a gazdálkodási feltételek felmérése megtörtént, annak nyilvánosságra hozása szeptember közepén várható.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.