A kormány által elfogadott népegészségügyi program részeként októberben az ország 10-12 intézményében elkezdődik a nők komplex mammográfiai emlőszűrése -- tudtuk meg az augusztus 13-án kinevezett új országos tiszti főorvostól. Ennek érdekében napokon belül megjelenik a pályázat a szűrőállomások működtetésére, amire költségvetési intézmények mellett vállalkozások is pályázhatnak, a finanszírozás szektorsemleges lesz -- mondta Lun Katalin.
Az új rendszer lényegesen eltér a jelenleg 44 helyen mammográfiai készülékkel végzett vizsgálattól. Ezért csak azok számíthatnak az állomások működtetésének elnyerésére, akik a mammográfia mellett ultrahang- és citológiai vizsgálatot is végeznek, számítógépes nyilvántartásuk pedig lehetővé teszi, hogy az eredményről a szűrésre beutaló orvost és a nyilvántartást vezető Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot (ÁNTSZ) is értesíteni tudják, szükség esetén pedig megszervezik a műtéti vagy egyéb beavatkozást, majd a rehabilitációt.
Az onkológusok szerint a szűrésnek csak akkor lesz haszna, ha a magas színvonalú, kis tévedéssel dolgozó diagnosztikai állomásokra az érintett korú nők 70 százaléka legalább kétévenként elmegy. Külföldi tapasztalatok mutatják, hogy az országos emlőszűrés 30 százalékkal csökkentené az emiatt bekövetkező halálozást. A tiszti főorvos ezzel kapcsolatban elmondta: a részvételt nem lehet kötelezővé tenni, ezért a háziorvosok segítségével kívánják meggyőzni a nőket a szűrés fontosságáról.
A hatályos szabályok szerint nálunk akaratán kívül senkit sem lehet egészségügyi szűrővizsgálatra kötelezni. Más a helyzet akkor, ha egy településen a megengedhetőnél nagyobb számú a tbc-fertőzés, ami az emberek egészségét is veszélyezteti. Ez esetben a tisztiorvosok kötelezővé tehetik a részvételt, a tüdőszűrés elmaradását pedig szankcionálhatják.
Lun Katalint biztosította az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója arról, hogy a teljes körű mammográfiai vizsgálatnak nem lesz pénzügyi akadálya. Az OEP tavaly mintegy 600-700 millió forintot fordított e célra. A jelenlegi tarifák szerint egy szűrésért 2436 forintot fizet. Ebből az is következik: ha minden 45--65 év közötti asszony igénybe venné ezt a szolgáltatást, az évi 1,5 milliárd forintot igényelne. Összehasonlításul: a rákbetegek kemoterápiájára és kiegészítő gyógyszereire az idén 12 milliárd forintot költ az OEP.
A tisztiorvosi szolgálat összehangolásával a közeljövőben az egyéb nőgyógyászati és a vastagbélvizsgálatokat is bevezetik, és szeretnék, ha a fogorvosok szájüregi szűrést végeznének a pácienseiknél. A teljes körű daganatszűrés azért fontos, mivel hazánkban az emiatt bekövetkezett megbetegedés és halálozás aránya nagyon magas.
Ennél is több a szív- és érrendszeri megbetegedés miatti halál. Ezért Lun Katalin helyesnek tartja, hogy a népegészségügyi program e bajok kockázati tényezőinek kivédését is célozza. Ezek között említette a dohányzást, a helytelen táplálkozást, a mozgásszegény életmódot, amelyek kivédése nem csak pénz kérdése.