A hét végén sorra érkeztek Macedóniába a NATO-tagállamok csapatai, miután az észak-atlanti szövetség a múlt héten úgy döntött: 3500 katonát küld a balkáni államba, hogy ott az Essential Harvest (Hatékony begyűjtés) fedőnevű akció keretében átvegye az albán lázadóktól a leadott fegyvereket. A 30 naposra tervezett akcióban Magyarország 41 civil szakértővel képviselteti magát. Az akcióra azután kerülhetett sor, hogy az összes közvetítő -- Javier Solana EU-főképviselő, George Robertson NATO-főtitkár, Francois Léotard francia EU-megbízott és James Pardew amerikai kiküldött -- jelenlétében két hete keretegyezmény aláírásával igyekeztek véget vetni a csaknem féléves "parázsló" polgárháborúnak (VG, 2001. augusztus 14.). Kézjegyükkel csak a szkopjei parlamentben képviselt szláv és albán pártok vezetői látták el az okmányt. Az albán felkelők hozzájárultak ugyan az okmányban foglaltak rájuk eső részének a teljesítéséhez, de nem írtak alá semmit. Az sem került nyilvánosságra, ki és milyen körülmények között dolgozta meg őket.
Az egyezség szerint az albán gerillák önként leteszik a fegyvert, cserébe amnesztiát kapnak, kivéve azokat, akik háborús bűnöket követtek el. A leadott fegyvereket a NATO 30 nap alatt begyűjti. Módosítják a macedón alkotmányt: kikerül belőle, hogy a szláv az országalkotó nemzet; az új bevezető le fogja szögezni, hogy az ország az összes etnikai csoporthoz tartozó állampolgár társadalma. Egyenrangú státust kap az ortodox, a mohamedán és a katolikus vallás. A parlamentben "kettős többségi rendszer" gondoskodik arról, hogy egyetlen kisebbségre se lehessen rákényszeríteni neki meg nem felelő törvényt: a javaslatot megszavazó képviselők felének egy vagy több kisebbségi csoportból kell kikerülnie. Hivatalos lesz az albán nyelv a parlamentben és azokon a településeken, ahol a lakosság több mint 20 százaléka albán nemzetiségű. A 20 százalékos klauzula vonatkozik az államilag támogatott albán nyelvű felsőoktatásra is. Az albánok arányosan képviseltetik magukat a kormányzás szintjén, a rendőrségben, az alkotmánybíroságban. A helyhatóságok önkormányzók lesznek, maguk nevezhetik ki rendőri vezetőiket -- központilag jóváhagyott listáról. Még az idén népszámlálást tartanak a nemzetiségi arányok pontos felmérésére, jövőre előre hozott parlamenti választások lesznek.
A macedón parlament csak akkor fog hozzá az egyezmény ratifikációs vitájához, ha a fegyverek egyharmadát már leadták az albánok, a törvénybe iktatás előtt le kell zajlania a teljes leszerelésnek -- ez már nincs benne a szövegben, utólag jelentette be Sztojan Andov parlamenti elnök. Ez valószínűleg így is van rendben, miután egyetlen nemzetközi közvetítő sem emelt szót ellene.
Már csak az a kérdés, mi a "teljes leszerelés". Hány fegyverük van az albán gerilláknak? Saját állításuk szerint 2000, a szkopjei kormány illetékesei szerint 8000, de utóbb már 85 000-ről is tettek említést. A számháború persze jobb mint a valódi, mégis: ezen a "banánhéjon" rögtön megcsúszhat az egész békefolyamat.
Az albán felkelők létszámát egy CIA-becslés maximum 2200-ra teszi. Eszerint a Nemzeti Felszabadító Hadseregnek (UCK) 200 tagja lenne, míg a Presevo, Medvedja és Bujenovac Albán Felszabadító Hadseregének (UCPMB) 1000-2000. Előbbi szervezet állítólag nem azonos a hasonnevű, Koszovóban már feloszlatott hadsereggel, de vezérkari főnöke, Gezim Ostreni a koszovói UCK parancsnoka volt, egy másik irányítóját, Emrush Xhemalit a Koszovói Népi Mozgalom vezetőjeként tartották számon; tudni vélik, hogy fegyvereik is a koszovói arzenálból származnak. Az UCPMB-ben, amelynek nevében három olyan Koszovón kívüli dél-szerbiai település neve szerepel, amely csak a közelmúltban került jugoszláv fennhatóság alá, szintén több koszovói ex-UCK-parancsnokról tudnak a helyszín ismerői. Az UCPMB NATO-közvetítéssel kötött ingatag tűzszünetet a belgrádi katonákkal. A macedóniai csetepaték első, február végi híreiben az szerepelt, hogy innen csaptak át macedón területre, a koszovói szál később keveredett a történetbe.
Az UCPMB szerint Macedónia mesterséges képződmény, ami helyett az ottani albán területeket Albániához vagy Koszovóhoz kellene csatolni, megteremtve akár az egyik, akár a másik "nagy"-változatát. Az UCK-propagandában ugyancsak szerepel célként az UCPMB-igény, de szó van ott Macedónia föderalizálásáról, illetve a keretegyezményben is vázolt megoldásról.
A jogkövetelés reális célkitűzés -- ennek most talán van is esélye a megvalósulásra. Elvben a föderalizáció is az lehetne, ha nyomában nem sejlene föl a teljes elkülönülés, ami akkor nem sokban különbözik Nagy-Albánia vagy Nagy-Koszovó ábrándjától. Itt azonban nem "festett egekről" van már szó, hanem nagyon is földhöz ragadt érdekekről, a csempészútvonalak zavartalanságának biztosításáról. Maga az egész háborúság -- a BBC szerint -- egy rutinműveletből terebélyesedett ki: a macedón biztonsági erők február végén sokadszor rajtaütöttek a határon átigyekvő albán csempészeken.
Macedónia földrajzi fekvése nemcsak a délebbre fekvő országok (Görög- és Törökország, Bulgária) számára stratégiai jelentőségű, amennyiben a Vardar völgyén itt vezet északra, Európa, az EU piacai felé a legrövidebb kereskedelmi útvonal, hanem az illegális kereskedők, a dohány- és kábítószercsempészek számára is. Ha ez utóbbi megfontolás áll az albán felkelők által kirobbantott háborúskodás mögött, akkor a NATO valóban jól teszi, ha nem nagyon bonyolódik bele a dologba.
Mert a szövetség láthatóan óvatos. Szószólói leginkább azt hangsúlyozzák, hogy mi nem a macedóniai művelet: nem béketeremtő és nem békefenntartó; nem közvetít a szembenállók között, nem is vállalkozik szétválasztásukra, nem települ a jelenlegi frontvonalakra; nem szereli le a gerillákat, nem kutatja fel fegyvereiket, csupán összeszedi amit leadnak; 30 napnál tovább nem marad a térségben. Robertson még így is jelentős kockázatról beszélt.