BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenő szállítási teljesítmény

A szállítási ágazatokhoz tartozó vállalatok által szállított árumennyiség 2001 első felében -- az előző év azonos időszakához képest -- 5 százalékkal csökkent. Az ágazaton kívüli cégekkel is számolva a visszaesés 9 százalékos. A csökkenés elsősorban a második negyedévi teljesítmény következménye. Árutonna-kilométerben számolva a teljesítmény kismértékben magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A teljesítmény mérséklődésére utal az is, hogy az egyéni vállalkozások száma 1100-zal csökkent. A társas vállalkozásokból viszont 800-zal több volt, mint tavaly június 30-án. A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások létszáma 1 százalékkal csökkent, a 15 százalékos bruttó keresetnövekedés kisebb a nemzetgazdasági átlagnál -- áll a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatójában.
Továbbra is dinamikusan, 18 százalékkal nő azonban az ország területére rakottan érkező külföldi tehergépjárművek tranzitforgalma, ami a külföldi szállítmányozás térnyerésére utal.
A távolsági személyszállításban a szállított utasok száma, illetve az utaskilométerben mért teljesítmény egyaránt 4 százalékkal bővült, miközben a helyi tömegközlekedésben a teljesítmény stagnál.
Az első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 86 ezer, 18 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A legtöbbet Opel típusú autóból adták el, dobogón van még a Suzuki és a Volkswagen. A negyedik helyezett Renault-val együtt az említett márkák az összes forgalomba helyezett kocsi 55 százalékát adják.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.