BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kormányígéretek jövőre

Módosítaná -- méghozzá 108 milliárd forint feletti összeggel -- a következő év költségvetését, a kabinet, ha a közelmúltban hozott határozatait megszavazza az Országgyűlés. Elkötelezettséget olyan esztendőkre is vállalt a kormány országjáró üléssorozata, amely évekre még büdzséje sincs az országnak.

Ígéreteiben 108 milliárd forintnál is többel emelte meg a jövő évi büdzsé kiadásait a közelmúltban a kormány, annak ellenére, hogy a gazdasági környezet kiszámíthatósága folytán költségvetést legközelebb 2003-ra, és mindjárt három évre előre készítene a miniszterelnök.
A 2002. évi államadósság terhére engedték el a Magyar Államvasutak 102 milliárd forintos adósságának több mint felét, 63,7 milliárdot, valamint a GYSEV adósságát is -- ezt a Pénzügyminisztérium főcsoportfőnöke, Bathó Ferenc nyilatkozta. A jövő évi költségvetést terheli majd a családi gazdaságoknak szánt 20 milliárd forint is, melyet kedvezményes kamatozású kölcsönök kamattámogatására fordít a költségvetés.
Szintén 20 milliárdos nagyságrendben rövidíti meg az adóbevételeket a napokban elkészült, a pénzügyi tárgyú törvények második nagy módosítására irányuló törvénytervezet is. A nyugdíjak adómentessé tétele 15 milliárd forintot, a lakáshitelek visszafizetéséhez kapcsolódó adókedvezmény pedig további 4-5 milliárdot vesz ki a következő évi büdzséből. A közel 20 milliárd forintos adóbevétel-kiesés nem okoz gondot a költségvetésnek, hiszen a Pénzügyminisztérium előterjesztésében is kijelenti, hogy a gazdasági folyamatok azt jelzik, jövőre is több tíz milliárd forint többlet-adóbevételre lehet számítani. A kihelyezett kormányülések előtt, még tavasszal hozott kedvezmény- (státus-) törvény megvalósítása 8 milliárd forinttal terheli meg a 2001--2002-es költségvetést. A költségek nagy része szintén jövőre válik esedékessé.
Ennél jóval több pénzt pántlikázott már meg költségvetés készítése nélkül a kormány a közelmúltban. Elég megemlíteni azt a 250 milliárd forintot, melyet a főváros tömegközlekedésének fejlesztésére ígért a miniszterelnök a következő hat évre. A 2001--2002-es költségvetésben ennek az ígéretnek nincs nyoma. A mezőkövesdi kihelyezett kormányülésen éppen negyedszer módosították a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztési koncepcióját. Immáron 15 évre tervez előre a kormány; jóval ezermilliárd feletti összeg elköltését jelentené, ha 2016-ig megvalósulna a legutóbb már 1000-1200 kilométerre bővített autópálya, autóút, főút ígérete.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.