A májusi igen dinamikus építőipari növekedés után júniusban jóval szerényebb mértékben, de még mindig gyorsan bővült az építőipar -- számolt be a Központi Statisztikai Hivatal. A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított volumenindex szerint az ágazat teljesítménye 9,7 százalékkal haladta meg a 12 hónappal korábbi szintet. A termelés volumene 3,6 százalékkal maradt el a kiugróan magas májusitól. Az első fél évben így is 8,7 százalékkal emelkedett az építőipari teljesítmény, ami nagyobb, mint az ipari szektor egészének dinamikája. Erre utoljára 1998-ban volt példa.
Az év első négy hónapjában -- éves alapon -- 6-7 százalékos növekedést regisztrált a KSH, amelynek húzóerejét elsősorban a kisebb gazdasági szervezetek lakásépítései jelentették. Már ekkor minden szakértő ágazati konjunktúráról beszélt, ami a májusi--júniusi számok alapján soha nem látott mértékben erősödött.
A konjunktúra most már valószínűleg nem csupán a lakásépítésekre terjed ki, legalábbis erre utal, hogy a nagyobb létszámú építőipari vállalkozások teljesítménye is megugrott. Az alágazati bontás alapján az úgynevezett befejező építés adja a dinamika erejét: az éves növekedés 43 százalékos.
Az első hat hónapban egyébként -- a KSH adatai szerint -- a fővárost magában foglaló közép-magyarországi és az észak-alföldi régióban volt megfigyelhető a legnagyobb élénkülés (16,6, illetve 13,6 százalékos). Visszaesést mutat ugyanakkor a közép-dunántúli és észak-magyarországi területek teljesítménye.
A megrendelések mutatói további növekedést ígérnek: júniusban 3 százalékkal nagyobb volumenre kötöttek szerződést, mint tavaly ilyenkor, a szerződésállomány pedig csaknem duplája az egy évvel korábbinak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.