A DIW szerint a német gazdaság visszaesésének -- amire 1999 második negyedéve óta nem volt példa -- oka a feldolgozó- és az építőipar gyengélkedése. Az intézet a harmadik negyedévre stagnálást jósol az euróövezet bruttó hazai termékének harmadát adó gazdaságban. Becslése szerint -- éves szinten -- mindössze 0,7 százalékos volt a növekedés április és június között, ami jóval elmarad az első negyedév 1,6 százalékos adatától -- adja hírül a Bloomberg hírügynökség.
A német munkanélküliség immár a hetedik egymást követő hónapban nőtt júliusban, a szezonálisan kiigazított adatok szerint 11 ezer fővel. A német export egytizedének piacát adó Egyesült Államok, valamint Ázsia csökkenő kereslete miatt a BASF AG újabb 1200 álláshely megszüntetését jelentette be, és további leépítéseket tervez a már eddig is 10 ezer fős létszámcsökkentést előirányzó Siemens is. Az ipari termelés négy hónapból háromban zsugorodott, márciustól júniusig, a megrendelések ötödik hónapja csökkennek.
A második negyedéves GDP-adatot az eurózónában elsőként publikáló Olaszország 0,1 százalékos visszaesést jelentett a múlt héten. A német jegybank hivatalos becslése mellett -- melyet jövő csütörtökön követ a szövetségi statisztikai hivatal jelentése -- ma hozzák nyilvánosságra a holland adatot is. A hírügynökség által megkérdezett elemzők jóslatának átlaga Németország esetében zéró növekedést valószínűsít, míg Hollandiában 0,6 százalékos bővülésre számítanak az első negyedévhez képest.
A hamburgi HWWA gazdasági intézet azzal számol, hogy az euróövezet bruttó hazai terméke 2,1 százalékkal növekedhet az idén -- írja az MTI. Az átlagnál optimistább kutatók 1,7 százalékos bővülést várnak a német gazdaságban, 2001 egészében, szemben a hat legnagyobb német gazdaságkutató idei évre adott előrejelzéséből számított 1,4 százalékos elemzői konszenzussal.
Az ECB múlt héten jelezte, hogy hamarosan csökkenhet a 4,5 százalékos irányadó kamatláb, amint az inflációs nyomás enyhülése és a növekedés gyengülése érzékelhető. Az első inflációs adatok fényében elemzők már akár az európai jegybank augusztus 30-i ülésén kamatcsökkentést várnak.