BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Informatikára 12 milliárd

Újabb négy pályázatot hirdetett meg tegnap a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) informatikai kormánybiztossága. A Széchenyi-terv keretében induló programokra és támogatásokra nyolcmilliárd forintot különítettek el. A legtöbb forrást, 5,5 milliárd forintot a pedagógusoknak és köztisztviselőknek szánják. A pályázat segítségével mintegy 20 ezren juthatnak otthoni számítógéphez és internet-hozzáféréshez -- jelentette be Stumpf István kancelláriaminiszter.

Nyolcszázmillió forintból 250 könyvtár számítógépes ellátottságát kívánja megoldani a MeH. Ott, ahol ötezernél kevesebb olvasóval számolnak, hat gépre, több látogató esetén tízre pályázhatnak. Kétszáz általános és középiskola pályázhat arra a 850 millió forintra, amelyből a felnőttek informatikai képzését támogatják. Száz olyan cég nyerhet 2--9 millió forintot, amelyik évente legalább 25 százalékkal képes bevételét növelni. E célra félmilliárd forintot különítettek el. A Nemzeti Kollégiumi Közalapítvány, a Révkomáromi Egyetem és a Sokrates Nemzeti Iroda 250 millió forintra számíthat.
Két hónapon belül újabb pályázatokat írnak ki a Széchenyi-terv keretében a kis- és középvállalkozások, az önkormányzati honlapok, az internetes tartalom és a távoktatás fejlesztésére -- mondta Stumpf. Ezekre újabb négymilliárd forint áll rendelkezésre. Rövidesen kockázati tőkealapot hoznak létre hárommilliárd forintos alaptőkével, amely például a mikro- és kisvállalkozások, az egyetemi kutatóintézetek tőkeellátottságát segítené.

Újabb négy pályázatot hirdetett meg tegnap a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) informatikai kormánybiztossága. A Széchenyi-terv keretében induló programokra és támogatásokra nyolcmilliárd forintot különítettek el. A legtöbb forrást, 5,5 milliárd forintot a pedagógusoknak és köztisztviselőknek szánják. A pályázat segítségével mintegy 20 ezren juthatnak otthoni számítógéphez és internet-hozzáféréshez -- jelentette be Stumpf István kancelláriaminiszter. VG-összefoglaló-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.