BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az egészségügyben nincs EU-kódex

Ugyan nincs egységes, az Európai Unió országaira kötelező hatályú egészségügyi jogszabály, de a gazdasági, társadalmi, jogi környezet működésének feltételeiben a gyógyításra vonatkozó előírások is vannak, amivel hazánknak is tisztában kell lenni -- mondta egy tegnapi sajtótájékoztatón Kökény Mihály.

A parlament egészségügyi bizottságának elnöke megerősítette: nincs követelmény arra vonatkozóan sem, hogy az országok nemzeti össztermékének hány százalékát kell a gyógyítóágazatra fordítani, de elvárják, hogy az egymás államaiba utazó munkavállalók és turisták biztonságos ellátást kapjanak.
Az EU éves országjelentései azért sürgetik a tagjelöltek egészségügyének reformját, hogy a csatlakozás után valamennyi országban megközelítőleg hasonló ellátást kapjanak az egyes országok polgárai -- mondta Kökény. Számolni kell az orvosok és az ápolók vándorlásával is. Angliában például már jelenleg is 5000 orvossal többre lenne szükség, mivel bizonyos beavatkozásokra hosszú ideig kell várakozni a betegeknek. A várólisták csökkentése érdekében járult hozzá az angol biztosító, hogy például a szívműtétekre a német klinikákra is elutazhassanak az angol betegek.
Az áruk és a szolgáltatások, valamint a munkaerő szabad áramlása következtében elképzelhető, hogy a hiányszakmákban az EU-csatlakozás után a jelenleginél is több embert fogadnak a keleti országokból. Ezért a hazai alacsony egészségügyi bérek miatt tartani kell az "agyelszívástól". Ezt igazolja, hogy a norvég és magyar egészségügyi miniszter által a közelmúltban aláírt megállapodás után a korábban feltételezett pár tucat helyett 1100 magyar orvos jelentkezett munkavállalásra az északi országba.
Kökény utalt az EU konzervatívnak tartott egészségpolitikusának, John Bowisnak a szavaira, aki szerint a csatlakozásra váró országokban jó az orvosellátottság, ám a korábban jó színvonalú védőoltási rendszer romlott. Hazánkban nem rossz, 90-95 százalék a járványok elleni védettség, de némely országban nem éri el a 70 százalékot. Pedig az EU népegészségügyi stratégiájának alapvető eleme a fertőző betegségek kivédése.
Kökény Mihály úgy látja: ha nincsenek is kötelező egészségügyi jogszabályok, bizonyos területeken nélkülözhetetlen az összehangolt rendszer, ilyen például az ismét elterjedt tüdőbetegség, az AIDS-betegség megelőzése, vagy például a kergemarhakór, a száj- és körömfájás által okozott bajok kivédése.
Az EU-tagállamok egyelőre nem gondolkodnak a gyógyszerárak egységesítésén, jelenleg minden tagállamban más a tb-támogatási rendszer is. Ám Kökény felhívta a figyelmet: fel kell készülni az internetes gyógyszer-kereskedelemre, ami 5-8 éven belül már hazánkat is eléri.
A napokban tartott európai egészségfórumon -- ahol az EU-országok és a jelöltek egészségpolitikusai, kutatói és civil szervezetei vettek részt -- felvetődött az amerikai gyakorlat esetleges átvétele. Az USA egyes államaiban ugyan önálló egészségügyi rendszerek vannak, ám számos feladat a szövetség kötelessége. Például szövetségi feladat a népegészségügy, a járványügy és a szegények alapvető egészségi ellátása. Ez utóbbiról bizonyára kemény vita lesz az EU-tagállamokban.
Kérdésünkre, az Amerikát ért terrortámadás után hogyan ítéli meg az EU egészségügyi bizottsága a bioterrorizmust, Kökény azt mondta: ennek a lehetősége is bizonyítja, hogy az országok biztonságának az egészségügy is része.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.