Bush elnök a lobbik szorításában

Az amerikai elnökválasztások óta ismétlődnak a találgatások és jóslások, hogyan viszonozza majd George W. Bush az üzleti élet példátlanul nagyvonalú hozzájárulását a választási kampányához. (Rekordösszegű, 314 millió dolláros keretének a nyolcvan százalékát nagyvállalatok, illetve azok alkalmazottai gyűjtötték össze.) Az Afganisztán elleni válaszcsapásokat is sokan -- különösen az iszlám világban -- üzleti érdekekkel próbálták magyarázni. Jellemző volt a Nagy-Britanniában élő muzulmánok egyik vezetőjének, dr. Ghayasuddin Siddiquinek a kijelentése, aki szerint a támadásnak csak az amerikai fegyvergyártók és olajvállatok örülhetnek.
Tény, hogy az energetikai ipar társaságai és vezetői korábban soha nem kötelezték el magukat oly mértékben a republikánusok mellett, mint 2000-ben: összesen 21,5 millió dollárral, négyszer annyi kampánypénzzel támogatták őket, mint a demokratákat. Ritkaság az is, hogy egy elnöki kampányban a jelölt mellett a későbbi adminisztrációnak ilyen sok tagja és tanácsadója kötődjön egyetlen iparághoz. Ám az Afganisztán elleni támadás olajipari érdekekkel legfeljebb annyiban hozható összefüggésbe, hogy a terroristafenyegetés pótlólagos érvként szolgál az amerikai energetikai lobbi egyik legfontosabb céljának elérésében, az alaszkai természetvédelmi területek feltárásának engedélyezésében.
A kongresszusban a republikánus többségű képviselőház egyébként már a szeptemberi terrortámadások előtt, augusztusban elfogadta azt az energiatörvényt, amely lehetővé tenné az alaszkai fúrásokat. Most pedig a szenátus vitatja a maga tervezetét, amelyet még az őszi ülésszakon szavazásra akarnak bocsátani. A republikánus szenátorok, amikor megpróbálják keresztülvinni az alaszkai kiaknázás engedélyezését (amit a demokraták határozottan elleneznek), nyomatékosan érvelnek azzal, hogy meg kell növelni az amerikai olajtartalékokat, és csökkenteni az energiafüggést a bizonytalan Közel-Kelettől. Álláspontjuk szerint a jelenlegi helyzet ugyanis kiszolgáltatottá teszi Amerikát a terrorizmussal szemben is. Ezt a megközelítést tükrözi a képviselőház múlt héten elfogadott, nem kötelező erejű határozati javaslata is, amely arra szólítja fel az adminisztrációt, hogy 455 millió barrel nyersolajjal növelje meg a nemzeti stratégiai tartalékokat, majdnem megkétszerezve azok jelenlegi mennyiségét.
Azt, hogy az olajtársaságok érdekeivel mennyire ellentétes a szélesebb értelemben vett terrorizmusellenes harc, jelzi az is, hogy erőteljesen támogatják az Egyesült Államok és Irán között megindult közeledést. Az ExxonMobil, a Chevron és a Conoco is sürgeti, hogy szüntessék meg a Teheránnal szembeni szankciókat, vagy legalábbis mérsékeljék az amerikai beruházások korlátozását az iszlám országban. Egyebek mellett azzal is érvelnek, hogy a francia TotalFinaElf és számos japán társaság már előnyös szerződéseket kötött az iráni energiaszektorban, míg a jelenlegi amerikai szabályozások tiltják a 20 millió dollárt meghaladó beruházásokat. A hírek szerint Bush elnök is már komolyan tanulmányozza, hogy a szankciók feloldására vonatkozó új törvényt terjeszt a kongresszus elé.
A hadiipari érdekeket illetően is vigyázni kell az általánosító megfogalmazással. A hadiipar, amely összesen 12,8 millió dollárt költött a legutóbbi választásokra (ennek kétharmadát a republikánusokra), egyébként sem számít a legnagyobb adakozók közé, bár ennek ellenére is az egyik legbefolyásosabb iparág a kongresszusban. Kétségtelen az is, hogy amikor szeptember 17-én a tőzsde újra nyitott, az olyan, a hadiiparban (is) érdekelt vállalatok -- mint a Northrop Grumman vagy a Lockheed Martin -- részvényei az általános esés közepette két számjegyű nyereséget könyvelhettek el. Ám az Öböl-háború vagy a koszovói bombázások idején hasonló emelkedés volt megfigyelhető, ami azonban átmenetinek bizonyult. A Lockheed és a Northrop árfolyamai például 50, illetve 18 százalékkal estek 1999. május 10-e, a koszovói bombázások befejezése, valamint az év vége között. A terrorizmus elleni harc ugyan hosszabbnak ígérkezik, s tény az is, hogy a kongresszus 40 milliárdos rendkívüli csomagjából 15 milliárd várhatólag a biztonság és a hadsereg fejlesztésére jut majd. A Pentagon teljes védelmi költségvetése jövőre előreláthatólag 345 millió dollár lesz, 11 százalékkal magasabb, mint az idei évben.
Ám egyáltalán nem biztos, hogy a megemelt pénzügyi forrásokból hasonlóan növekvő arányban részesednek majd a hagyományos beszállítók, vagyis azok a cégek, amelyek a szektoron belül a republikánusok legfőbb támogatói voltak (elsősorban a Lockheed, valamint a General Dynamics és a Raytheon Co.). A terrorizmus elleni háború természetéből következőleg ugyanis inkább azok az új generációs információtechnológiai szolgáltatócégek kerülhetnek előtérbe, amelyeknek kapcsolódásai vannak a hadiiparhoz is. Az olyan kommunikációs rendszereket szállító vállalatok -- mint például a kampányadakozók listáján sehol sem szereplő L--3 Communications --, amelyek a bombázók számára biztonságos mobil- és műholdas kommunikációs rendszereket szállítanak, a megváltozott igények haszonélvezői lehetnek.
Nincs ok kételkedni abban, hogy Bush a terrortámadásokat követően is példaképe, Ronald Reagan mintáját követi. Megválasztása utáni első évében Reagan számos konzervatív ihletésű üzleti kezdeményezést indított el, de nem lehetett kimutatni, hogy kampánytámogatóit közvetlenül honorálta volna. Ez persze hozzájárult az új adminisztráció népszerűségi mutatóinak növekedéséhez is.