BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenő beruházási dinamika

A világgazdaság helyzete és kilátásai a múlt év ősze óta romlik -- állapítja meg a Kopint-Datorg kutatóintézet pénteken közzétett konjunktúrajelentésében. Az utóbbi időben szaporodtak a recesszióra utaló jelek, de a nemzetközi válság elkerülhető -- mondta sajtótájékoztatón Köves András, az intézet tudományos vezérigazgató-helyettese.

Az idén a harmadik és negyedik negyedévben az Egyesült Államok gazdasága valószínűleg visszaesést produkál, jövőre már az ideinél valamivel jobb teljesítményt nyújt majd a világ három vezető gazdasági régiója -- mondta Köves, jelezve, hogy ezzel a Kopint-Datorg előrejelzése inkább az optimista forgatókönyvek közé tartozik.
A fenti folyamatok a magyar gazdaságra is kihatottak, a nyugat-európai dekonjunktúra hatására lassulás figyelhető meg. A külső környezet romlását ellensúlyozni kívánó keresletélénkítő gazdaságpolitika hatása egyelőre nem látszik -- mondta Matheika Zoltán tudományos munkatárs. Különösen a beruházások bővülésének megtorpanása volt meglepetés. A magas importigényű állóeszköz-felhalmozás stagnálásának köszönhető az is, hogy a folyó mérleg a kiviteli dinamika visszaesése és a költségvetési expanzió ellenére nem romlott.
A fenti trendek következtében az intézet szakemberei számos ponton módosították előrejelzésüket. A piaci konszenzusnak számító 4 százalékra szállították le az idei GDP-növekedésre vonatkozó prognózist, ezzel párhuzamosan a beruházási dinamikát is már csak 5,5 százalékra teszik a kutatók. A Kopint-Datorg 2002-ben a jelenlegi folyamatok folytatódását várja, így az ideihez hasonló ütemű növekedést, költségvetési hiányt és a folyómérleg-deficitet feltételez.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.