Csiky Péter, a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) jogi osztályának vezetője úgy véli, túlzottak azok a vádak, amelyek szellemi rabszolgaságot emlegetnek. Csiky szerint ez a szerződésforma nem ismeretlen Európában, igaz, alkalmazása sehol sem ennyire letisztult. A jogász úgy véli, a hazai törvény módosítása nem lesz hatással az Európai Szabadalmi Szervezet igazgatótanácsának meghívására, hiszen az európai szabadalmi egyezmény a szabadalmi bejegyzés eljárásrendjére vonatkozik, és nem azt figyeli, hogy ki (magánszemély vagy cég) indítja el az oltalmazási folyamatot.
Lapunknak a szabadalmi hivatal egyik munkatársa ugyanakkor azt mondta, hogy számos esetben valóban kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek a feltalálók, kutatók. Ám Csiky Péter osztja Szabó Gábornak, az oktatási tárca helyettes államtitkárának véleményét (Magyar Hírlap, 2001. október 29.), miszerint ezentúl a feltalálók úgynevezett kockázatmegosztásban állapodhatnak meg munkáltatójukkal, azaz a szabadalomért konkrét díjazás jár, akkor is, ha az ötletből nem lesz semmi, akkor is, ha világhírű lesz.
Kürtössy Jenő, a hivatal főosztályvezetője elmondta, hogy az MSZH 1999-ben 694 új belföldi bejelentést regisztrált, és 1995 találmányra adta meg a szabadalmat (ezek között külföldiek is vannak), és tavaly bár kevesebb, 1627 ötlet került oltalom alá, ám 810 új belföldi bejelentés érkezett. Kürtössy utalt rá, hogy a magyarországi bejegyzési eljárás mintaértékű a világon, hiszen egy feltaláló, ha maga indítja el az oltalom alá helyezést, negyedannyit fizet, mint ha egy cég tenné ugyanezt. Egy ötlet bejegyzési díja így (a bejelentéstől kezdve, a kutatási és vizsgálati díjon át a megadási és fenntartási költségekig) az első évben 30 500 forint. Kürtössy Jenő ugyanakkor hozzáteszi, hogy a külföldi oltalomeljárás díja -- már két-három országot tekintve is -- egymillió forintnál kezdődik, és a felső határ a "csillagos ég". És akkor még szó sem esett a találmány gyártásáról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.