BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dublin "átnyomja" a nizzai szerződést

A népszavazások előtti kampányra adott állami pénzek elosztási gyakorlatának megváltoztatását javasolta az illetékes ír parlamenti bizottság. Hírek szerint a kormányzat kész támogatni a módosítást, mely a nizzai szerződésről tartandó referendum esetében a megállapodást elfogadók számára több pénzt juttatna a kampányra -- közölte az EUobserver.

Az alkotmányügyi bizottság által felvetett megoldás értelmében az adott tájékoztató kampányra fordítható összeg felét minden esetben a parlamenti pártok kapnák, melyek azt belátásuk szerint használhatnák fel, a másik felét pedig egyenlően osztanák el az "igen" és a "nem" oldal törvényhozáson kívüli képviselői között -- írta az Irish Independent.
A nizzai szerződés júniusi elutasításáért sokan a kampánypénzek elosztásának gyakorlatát tették felelőssé, és több bizottsági tag is a "méltányos" allokációt szorgalmazta az "egyenlő" helyett. Számítások szerint az új rendszerben 70:30 arányban oszlanának meg a források az "igen" oldal javára. Az indoklás szerint két érvrendszer egyszerű egymás mellé állítása, eredeti kontextusukból kiragadva azokat, nem ad kellő eligazítást a választóknak, akiknek tudniuk kell, milyen mértékben támogatja az adott indítványt a törvényhozás. Néhány képviselő kisebbségi véleménye szerint a változtatáshoz alkotmánymódosításra lenne szükség.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.