A szerződés értelmében az rt. az ötmillió forintban maximált, legfeljebb egyéves futamidejű kölcsön 90 százalékára vállal készfizető kezességet.
Az országot lefedő regionális kisvállalkozói garanciaszövetkezeti intézményrendszer kétévi vajúdás után, a felügyeleti engedély megérkezését követően várhatóan az év végén, a jövő év elején kezdheti meg működését. A szövetkezetek viszontgaranciáját csak tagjai vehetik igénybe.
A tagság feltétele minimum egy tízezer forintos részjegy megvétele (maximum öt vásárolható), aminek árát kiszálláskor visszafizetik. A szövetkezet a részjegy értékének százszorosával megegyező hitel után vállal viszontgaranciát, például már egy tízezres részjeggyel is egymillió forintos kölcsönre.
A hét garanciaszövetkezet alapításához a Gazdasági Minisztérium a kis- és középvállalkozói célelőirányzatból egyenként 50-50 millió forinttal járult hozzá, a KÉSZ négy tagszervezetének -- Áfeosz, Iposz, Kisosz, Okisz -- mindegyike pedig szövetkezetenként 50-50 ezer forinttal. A KÉSZ soros elnöke szerint a szövetkezetek taglétszáma rövid időn belül elérheti az ötezret. A jelenlegi tőkeállomány mintegy ötezer vállalkozó ötmilliós hitelgaranciáját elégítheti ki.
A Hitelgarancia Rt. által vállalt készfizető kezesség mögötti garancia a költségvetés 70 és az adott regionális garanciaszövetkezet 15 százalékos viszontgaranciájából tevődik össze. A Hitelgarancia Rt. egy-egy garanciaszövetkezet részére 2001--2002-re 300 millió forint készfizetőkezesség-vállalási keretet biztosít. A következő években a szerződő felek minden év január 31-ig állapítják meg a következő évre vállalt keretösszeget. A kisvállalkozók hiteljogosultságát a garanciaszövetkezetekkel szerződő hitelintézetek, elsősorban a takarékszövetkezetek bírálják el. (MK)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.