A jelentés mindenekelőtt arra figyelmeztet, hogy az elöregedés és a születések számának csökkenése egyszerre szorítja harapófogóba a nyugat-európai országok időskori ellátásának finanszírozását. A jelenség által különösen érintett országok között említi az anyag Német-, Olasz-, Spanyol- és Görögországot.
A nyugellátásra fordított összegeknek a GDP-hez viszonyított aránya Németországban 15,5 százalék lesz 2015-ben, és 16,9 százalék 2050-ben. Tavaly 11,8 százalék volt a megfelelő mutató. A nyugdíjakhoz kiegészítésként jönnek az időskorúak gyógyellátási terhei, amelyek 2050-ben elérik a GDP 7,5 százalékát; ez 1,5 ponttal haladja meg a jelenlegi arányt. A jelentésből Pedro Solbes, gazdasági kérdésekben illetékes brüsszeli biztos ismertetett Németországra vonatkozó részleteket a Handelsblatt-tal, az államháztartási terhek várható növekedésére hivatkozva fokozott takarékosságot ajánlva Berlinnek.
Az unió egészét érintő irányzatokról Solbes elmondta, hogy 2050-ben -- a mostaninál 12 millióval kevesebben -- 364 millióan élnek majd az EU-ban. A legnagyobb csökkenést felmutató államok között lesz Olasz-, Spanyol- és Németország. Ellentétes irányzat látszik viszont kibontakozni Francia-, Írországban, Nagy-Britanniában és Luxemburgban. Különösen nagy arányú lesz a csökkenés a 15 és 65 év közötti, munkaképes korosztályoknál, amelyek -- a mainál 20 százalékkal kevesebbet -- 203 millió főt számlálnak majd. Ugyanezen időszak alatt a jelenlegi szintet megduplázva, 103 millióra emelkedik a 65 éven felüliek száma, ezen belül pedig egyre nagyobb hányadot képviselnek a 80 éven felüliek. Jelenleg még négy keresőre jut egy nyugdíjas, az arány azonban 2050-ig 2:1-re módosul. A nyugdíjon kívül fokozódó tehertételként jelentkeznek az egészségügyi ellátással és gondozással kapcsolatos terhek, amelyeket önmagában is fokoz az egyre több idős ember aránya a társadalomban. Ennek megfelelően a gyógyellátással kapcsolatos kiadásoknak a GDP-n belüli aránya uniós átlagban 2,3 százalékponttal növekedik a következő 50 év során.
A jelentés szerzői ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy az EU-államoknak nem kell tehetetlenül nézniük az irányzatok alakulását. Védekezésképpen igyekezhetnek például a lakosságot a lehető legnagyobb számban bevonni a keresők körébe. Ez azonban nem megy magától, ezért a kormányok részéről fokozott aktivitás igényeltetik -- hangoztatja Solbes. Nőket például a mostaninál jóval nagyobb arányban lehetne aktív keresővé tenni, ha sikerülne mindenütt gondosan megszervezni a gyermekek napközbeni felügyeletét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.