A beruházások döntően azért maradtak torzóban, mert a települések -- előzetes terveikkel ellentétben -- mégsem tudták biztosítani a szükséges saját forrást. Hogy a már felhasznált állami és önkormányzati pénzek ne vesszenek kárba, az Országgyűlés tavaly decemberben elfogadta Perlaki Jenő önálló képviselői indítványát. Eszerint az önkormányzatok által 2000-ben lemondott, illetve visszafizetett címzett és céltámogatások maradványát 2001-ben a befejezetlen beruházásokra fordítják. Ezekből a pénzekből korábban új fejlesztéseket indíthattak a helyhatóságok.
A törvény a kiegészítő támogatás biztosításához szigorú feltételeket szabott. Szalai István elmondta: el kellett utasítani például azokat a településeket, ahol már elkészült a beruházás, még akkor is, ha a befejezéshez terven felül hitelt kellett felvennie az önkormányzatnak. A támogatást igénylők pénzügyi helyzetét, illetve a beruházás műszaki készültségét átvilágították. Pénzt csak az üzembe helyezéshez feltétlenül szükséges munkákra kaphatnak a helyhatóságok, s hozzá kellett járulniuk ahhoz is, hogy a felhasználás törvényességét és a megvalósítást a miniszteri biztos ellenőrzi.
A korábban lemondott céltámogatásokból mintegy hárommilliárd forint állt rendelkezésre, de a törvény szerinti jogos igények teljesítéséhez a belügyminiszter belső átcsoportosítással lehetővé tette a 3,8 milliárd forint felhasználását. Az idén nyáron újraindult beruházásokhoz az önkormányzatok saját forrásaikból, illetve egyéb állami támogatásokból mintegy nyolcmilliárdot tudnak biztosítani. Az összességében 12 milliárd forintból november 20-ig -- az elvégzett munkák ellenértékeként -- 5,4 milliárd kifizetését hagyta jóvá a miniszteri biztos.
A kiegészítő állami támogatás segítségével befejezhető 48 szennyvízcsatorna, valamint 10 szennyvíztisztító. Két esetben csatornahálózatot és -tisztítót is építenek a települések, s elkészül hét oktatási intézmény és két hulladéklerakó. A beruházások összértéke meghaladja a 40 milliárdot.
A céltámogatással folyamatban lévő munkák mellett két, korábban címzett támogatást kapott kórház befejezésére is folyósít kiegészítő forrást a BM. A Baranya megyei kórház várhatóan még az idén befejeződő bővítésére 200 millió forintot kapott, míg a jövőre elkészülő pápai 320 millióhoz jut, hogy a korábban megkezdett felújítást befejezhessék.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.