Reinhard Firlinger a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint kijelentette, hogy az eddig tervezett, kilométerenkénti 0,15 eurós tarifa túl alacsony, ezért azt legalább 0,25 euróban kell meghatározni. Az autópálya-építésekkel és azok finanszírozásával megbízott Asfinag cég szerint akár 0,30 eurós használati díj is szükségesnek bizonyulhat. Eddig többnyire kilométerenként egységes összegről volt szó, utóbb azonban a közlekedési bizottság megfontolásra ajánlotta a tengelyszámtól, -terheléstől és a károsanyag-kibocsátástól függő, differenciált tarifák alkalmazását. Ezenkívül felárakat lehetne számolni, illetve engedményeket adni a napszaktól, illetve az útszakasz "közlekedésérzékenységétől" függően. A díjaknak emellett igazodniuk kellene a Németországban beszedettekhez, ahol -- a 2003. január 1-jére tervezett bevezetés után -- a 27--37 pfenniges sávban tervezik tartani a kilométerenkénti taritákat.
Ausztriában minden, 3,5 tonnánál nagyobb tömegű teherjárműre, illetve autóbuszra alkalmazzák a díjakat, kivéve a közszolgálati és rendfenntartó szervek járműveit. A korábban tervezett készpénzes-elektronikus kettős rendszer helyett várhatóan csak ez utóbbi, automatikus elszámolással működő változatot alkalmazzák.
A korábban vártnál drágább lesz a teherautókra kivetendő útadó Asztriában, ha 2003 harmadik negyedében a tervek szerint tényleg bevezetik -- mondta az osztrák parlament közlekedési bizottságának elnöke. Az átállás előkészületei során azt is megvizsgálják, hogy célszerű lenne-e differenciált tarifákat alkalmazni. VG-összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.