BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még nem ért célba "zöldeuró"

Remélhetően decemberben már kiírják a tavaly elsőként elfogadott két magyar környezetvédelmi projekt nemzetközi pályázatát -- értesült a Világgazdaság. Magyarország immár közel 88 millió eurót nyert környezetvédelmi célra az ISPA előcsatlakozási alapból, de eddig egyetlen centet sem láttak a nyertesek.

A Hajdú-Bihar megyei regionális szelektív hulladékgyűjtési és -gazdálkodási rendszer, valamint a győri szennyvíztisztító telep fejlesztésének megvalósításához várhatóan decemberben kiírják a nemzetközi tendert. Legalábbis ebben reménykedik a szakminisztérium, a projektmenedzserek és 667 ezer érintett lakos. A két projekt tavaly nyáron elsőként startolt eredményesen Brüsszelben és nyert uniós forrást az ISPA előcsatlakozási alapból. Ha a tendereztetés még az idén elkezdődik, s ha minden simán megy, legkorábban akkor is csak jövő májusban írhatják alá az első szerződéseket a vállalkozókkal.
Magyarország tavaly 44 millió s az idén is közel ennyi eurót nyert. A szabályok folytonos alakulása, a hosszadalmas előkészítés miatt azonban az ISPA-nyerteseknek a döntést követően két évet kell várniuk a beruházás elkezdésével.

A késlekedés azzal kezdődött, hogy a tavaly nyári elvi döntéseket csak decemberben követte Brüsszel írásos jóváhagyása. A magyar költségvetés viszont csak ezt követően tervezheti a nemzeti társfinanszírozást. Ezért az idei büdzsében csak a debreceni és a győri környezetvédelmi projekt finanszírozása szerepel külön soron. A többi program hazai forrását ez év elején költségvetési átcsoportosítással kellett megteremteni. A projektek megvalósítását ugyanis a magyar kormány szavatolja, a pénzügyi közigazgatási államtitkárnak a részletes forrástérkép alapján kell aláírnia a Brüsszeltől érkező pénzügyi memorandumokat. A tavaly nyertes projektekét ez év márciusában látta el kézjegyével, majd megérkezett a nemzeti alap számlájára az első 44 millió 10 százaléka. Azóta is ott parkol.
A szakminisztérium és a nyertesek is abban bíztak, hogy ezt követően felgyorsulnak az események, s az idén ősszel indulhatnak a beruházások. Ma már egyértelműen állítható, erre jövő nyárnál előbb aligha kerülhet sor. Patai Lajos, a debreceni önkormányzat gazdaságszervezési osztályvezetője az unióban és nálunk is folyton változó szabályokkal magyarázza a késlekedést. (Emlékezetes: menet közben került sor a csatlakozási tárgyalásokon Magyarország környezetvédelmi fejezetének ideiglenes lezárására.) A zöldtárcával, valamint az Európai Unió magyarországi delegációjával már többször egyeztetett tenderdokumentumokat még szeptemberben is át kellett írni -- mondta Patai -- a szakminisztérium akkor kiadott (EU-delegáció döntésén alapuló) eligazítása szerint.
A győriek előre dolgoztak, már -- a pénzügyi memorandum márciusi aláírása előtt --, ez év februárjában leadták az EU magyarországi delegációjának a kivitelezői tenderdokumentációt, s addigra a bonyolítót is kiválasztották -- tudtuk meg Eredics Imre alpolgármestertől. Hiába siettek, nem jutottak előbbre. A bonyolítói, a kivitelezői és a pr-tendert is nemzetközi pályázaton kell meghirdetni. Mint az alpolgármester elmondta, azóta az Európai Bizottság ismételten újra föltett kérdéseire mindig válaszolnak, mindig abban a hitben, hogy most már zöld utat kap projektjük.
Ha a napokban a bizottság végre elfogadja a két kivitelezői tenderdokumentációt, decemberben kiírják a nemzetközi pályázatokat. A tenderfelhívást a brüsszeli Official Journalban, valamint két magyar lapban kell megjelentetni. A vállalkozóknak a közzététel után 90 napjuk van a pályázatok beadására. A nemzetközi értékelőbizottság ezt követően egy-két hónapon belül dönt, azaz a Brüsszel által tavaly jóváhagyott két első programok kivitelezése jövő nyáron kezdődhet.
A támogatások átutalására persze további hónapokat kell várni. (Szerencsére az előcsatlakozási alapból megígért, valamint a magyar központi és önkormányzati büdzsében előirányzott pénzek a költségvetési év lezárultával nem vesznek el.) Az is tudott, hogy az EU-s pénzek csak számla ellenében hívhatók le, mégpedig a támogatottság százalékának arányában (átlagosan a projektköltségek felét állja az EU.) Azaz jövőre csupán néhány milliónyi ISPA-pénz hívható le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.