BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megnyílhat a kínai tőkepiac

A teljes jogú WTO-tagság elnyerése után Kína fokozottabb hozzáférést enged tőkepiacaihoz a külföldi befektetőknek.

A külföldiek általi megközelíthetőség szempontjából Peking jelenleg kettős tőkepiacot tart fenn. A 600 milliárd dollárosra becsült, úgynevezett "A piacon" eddig csak kínai befektetők tevékenykedhettek, részvényeket pedig csak jüan ellenében lehetett adni-venni. A külföldiek számára is megnyitott, úgynevezett "B piacon" kemény valutás forgalom van, itt azonban mindössze 110 vállalat papírjai érhetők el.
A várhatóan 2002 elején megvalósuló WTO-felvétel nyomán Peking az "A kategóriás" piacokat is megnyitja a külföldiek előtt, akik azonban csak "minősített és elfogadott" befektetési alapokon keresztül léphetnek fel. A várható feszültségek, illetve kilengések megelőzésére a kínai vezetés kiegészítő korlátozásokat kíván életben tartani, mindenekelőtt devizaműveleteknek a folyó fizetési mérleg kereteiben való végrehajtásával és tőkeforgalom kötöttségeinek, illetve ellenőrzésének fenntartásával.
A külföldi tévécsatornák elosztásában Peking olyan eljárást szorgalmaz, amelynek keretében átvenné az érkező műsorokat, és azokat -- 100 ezer dollár ellenében -- saját műholdjaira fellőve terjesztené az országon belül. Külföldi csatornák -- közöttük a BBC világhálózata -- jelenleg csak szállodákban és külföldiek számára kijelölt lakókörzetekben érhetők el. Parabolaantennák, illetve műholdas vevőkészülékek ugyanakkor kaphatók a kínai feketepiacon.

A teljes jogú WTO-tagság elnyerése után Kína fokozottabb hozzáférést enged tőkepiacaihoz a külföldi befektetőknek. VG-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.