BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nőhet az étkezési jegyek adómentes határa

Az étkezési utalványok adómentes határának növelése jelentős élénkülést eredményezhetne a kis- és középvállalkozások fejlődésében -- mondta Koszmovszky-Pellet Laurent, az Étkezési Utalvány Forgalmazó Egyesület alelnöke, a Ticket Restaurant ügyvezető igazgatója. Az Országgyűlés idegenforgalmi bizottsága legutóbbi ülésén kapcsolódó módosító indítvány benyújtását fogadta el, miszerint a kizárólag készétel vásárlására feljogosító utalvány adómentes értékhatára 1400-ról 2500 forintra, a természetbeni étkeztetésé pedig 2200-ról 4000 forintra emelkedne 2002-ben.

Az alelnök a módosító indítványra reagálva elmondta: ezzel Magyarország az Európai Unió átlagához közelít. Hozzátette, a javaslat elfogadása Magyarország számára gazdasági és szociális előnyökkel járna, 29-44 milliárd forint többlet-vásárlóerő jelentkezhetne ezáltal a kereskedelemben és a vendéglátásban. Véleménye szerint az uniós tagországokhoz hasonlóan Magyarországon is az inflációhoz vagy az átlagbérekhez viszonyított mutatóval kellene kiszámítani az étkezési utalványok adómentes értékhatárát.
Az alelnök tájékoztatása szerint két éve működő egyesület tagjai a magyarországi étkezésiutalvány-piac több mint 50 százalékát ellenőrzik. Az egyesület tagjai évente mintegy 20 milliárd forint értékben bocsátanak ki utalványokat. Ezeket összesen csaknem kétmillió fő kapja juttatásként. Az utalványokkal több mint tízezer üzletben lehet fizetni.

Az étkezési utalványok adómentes határának növelése jelentős élénkülést eredményezhetne a kis- és középvállalkozások fejlődésében -- mondta Koszmovszky-Pellet Laurent, az Étkezési Utalvány Forgalmazó Egyesület alelnöke, a Ticket Restaurant ügyvezető igazgatója. Az Országgyűlés idegenforgalmi bizottsága legutóbbi ülésén kapcsolódó módosító indítvány benyújtását fogadta el, miszerint a kizárólag készétel vásárlására feljogosító utalvány adómentes értékhatára 1400-ról 2500 forintra, a természetbeni étkeztetésé pedig 2200-ról 4000 forintra emelkedne 2002-ben. VG-összefoglaló-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.