BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Petíció az FVM-nek a kukoricahelyzet miatt

Tízpontos petícióban sürgetett hathatós búza- és kukoricapiaci intézkedéséket Karsai József battonyai gazdálkodó az agrártárca Kossuth téri székháza előtti tegnapi demonstráción. A követeléseket Imrédy Szabolcs, a tárca szóvivője vette át a minisztérium épületében. A megbeszélés helyszíne nem volt mentes az atrocitásoktól sem, mivel a sajtó munkatársainak egy részét -- tisztázatlan okokból -- csak kisebb dulakodás árán engedték be.

Karsai 5 tonna, autókra rakott kukoricát kínált fel az FVM-nek, amit a tárca nem vett át. A gazdálkodó többek között felrótta Vonza András miniszternek, hogy múlt heti bejelentése szerint az intervenciós felvásárlásnak már meg kellett volna kezdődnie. November közepén összeül az országos demonstrációs bizottság, a hónap végén pedig útlezárásos tiltakozásokat tartanak, ha az FVM az értékesítési válságot addig sem oldja fel -- közölte.
Imrédy bejelentése szerint a tárca államigazgatási eljárás keretében ad választ a petícióra. Felhívta a figyelmet arra, hogy az FVM már közzétette a feltételeket a kukoricavételről, ami decemberben megkezdődik. Egyúttal megismételte a miniszter keddi állásfoglalását, amely szerint a tárca az Országos Gabona Terméktanáccsal (OGT) egyeztetve, annak kérésére határozott az intervenciós vásárlás mellett.
Ágazati szakértők ugyanakkor ezt nyilvánvaló valótlanságnak nevezték. Az FVM a döntést megelőzően sem az OGT-vel, sem más mértékadó szakmai szervezettel nem tárgyalt, a terméktanács pedig intervenciós átvételt nem kezdeményezett.
Az MSZP agrárszakértője, Karsai József által szervezett akció csak politikai okokra vezethető vissza -- jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke. A hétmillió tonnás kukoricatermés mintegy felét már értékesítették a gazdák, az állami felvásárlási ár pedig lendületet adott a piacnak. Az árutőzsdén már e felett lehet kukoricát eladni -- mondta Pokorni.

Tízpontos petícióban sürgetett hathatós búza- és kukoricapiaci intézkedéséket Karsai József battonyai gazdálkodó az agrártárca Kossuth téri székháza előtti tegnapi demonstráción. A követeléseket Imrédy Szabolcs, a tárca szóvivője vette át a minisztérium épületében. A megbeszélés helyszíne nem volt mentes az atrocitásoktól sem, mivel a sajtó munkatársainak egy részét -- tisztázatlan okokból -- csak kisebb dulakodás árán engedték be. Munkatársunktól-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.