Oroszország fő exportolaja, az Ural minőség ára ugyanis gyorsan közeledik a 2002-es költségvetés alapjául elképzelt, hordónként 18,50 dolláros minimális árhoz. Az energiahordozó árának további csökkenése a kormány jövő évi finanszírozási terveit veszélyeztetheti, amit Putyin szerint el kell kerülni. Ezért Mihail Kaszjanov kormányfőnek és Viktor Hrisztyenko miniszterelnök-helyettesnek most további változtatásokat kell javasolnia a büdzsétervezetben.
A jövő évi költségvetésben a piacgazdaságra való áttérés óta első ízben többletet tervezett be az orosz kormány -- emlékeztet az MTI. Az előirányzat szerint a GDP 1,63 százalékának megfelelő másodlagos (adósságszolgálat utáni) többlet várható. További újdonság, hogy egy külön alapba 109,8 milliárd rubelt különítenek el a 2003-ban esedékes 19 milliárd dolláros adósságszolgálati csúcs idejére.
Moszkva úgy véli, hogy kezelni tudja a jövő évi helyzetet, mégha az olaj világpiaci ára hordónként 18,50 dollár alá csúszik is, bár ebben az esetben szükség lehet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a kormányhitelezőket tömörítő Párizsi Klub támogatására is. Az olajárak emelkedése az utóbbi két évben az orosz gazdaság egyik hajtóereje volt: ennek révén az idén 5,3 százalékos gazdasági növekedés várható, jövőre pedig 4,3 százalékos GDP-bővülést irányozták elő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.