BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Talpon maradt a német kormány

Gerhard Schröder német kancellár csak két szavazattal ugyan, de megnyerte a bizalmi szavazást a törvényhozás alsóházában. A második világháború utáni köztársaság történetében mindössze negyedik bizalmi szavazást a kancellár azért kérte maga ellen, hogy támogatást szerezzen német csapatok afganisztáni bevetésére.

Az ellenzéki konzervatívok támogatják ugyan az ország nemzetközi szerepét erősíteni hivatott lépést, de már korábban bejelentették, hogy nem szavaznak bizalmat Schrödernek. A kisebbik koalíciós partner zöldek közül pedig sokan pacifizmusuk miatt voksoltak nemmel. A Reuters szerint a koalíció továbbra is gyenge lábakon áll, és hét végi kongresszusukon a zöldek egyes képviselői is foglalkoztak a kilépés gondolatával.
A bizalmi szavazás napján a német pénzügyminisztérium bejelentette, hogy véglegesítette a jövő évi költségvetés tervezetét. Közleménye szerint a vártnál lassúbb növekedés és alacsonyabb adóbevételek, valamint a munkaerő-piaci extrakiadások ellenére sem törik meg a konszolidáció folyamata.
A 21,1 milliárd euróra tervezett nettó hitelfelvétel 1,2 milliárddal alacsonyabb az idei büdzsében tervezettnél. A kormány döntése nyomán privatizációs bevételeket is felhasználnak majd a fennmaradó, 2,7 milliárd eurós hiány áthidalására, ám a pontos forrást nem nevezték meg. A parlament költségvetési bizottsága engedélyezte ugyan a többségi állami tulajdon feladását a német postában, Hans Eichel pénzügyminiszter azonban korábban kizárta további részvények eladását addig, amíg a részvényárak nyomottak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.