BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Többen hisznek a Fideszben

A teljes lakosság és a pártok "saját" szavazói körében többen hisznek a Fidesz 2002-es választási győzelmében. A pártnépszerűségi listákon viszont változatlanul fej fej mellett "halad" a Fidesz--MDF és az MSZP -- legalábbis négyből három közvélemény-kutató cég adatai szerint.

A szakértőket ugyanakkor megosztja az a kérdés, vajon a pártok győzelmébe vetett hitről szóló adatok egy-két hónapos időtartamra vonatkozóan fontosabb előrejelzők-e, mint az aktuális pártpreferenciák. Mindenesetre a fél év múlva esedékes választásokat megelőzően számítani lehet arra, hogy a számukra kedvező felméréseket a politikusok is egyre többször használják majd.
Jelenleg mind a négy közvélemény-kutató intézet mérései alapján többen várják a Fidesz--MDF győzelmét, mint a szocialistákét. A legnagyobb különbséget e tekintetben a Tárki mérte: novemberi adataik szerint az összes megkérdezett 56 százaléka "tartja befutónak" a Fideszt és csak 39 százalék az MSZP-t. A Gallupnál 40:30, a Mediánnál 37:30, a Szonda Ipsosnál 34:30 százalék az arány. A Fidesz előnyében nagy szerepet játszhat, hogy a legnagyobb kormánypárt saját szavazói jobban hisznek pártjuk választási győzelmében, mint az MSZP hívei a szocialisták sikerében.
A novemberi pártnépszerűségi adatok három cégnél szinte teljesen egyformák: a két nagy kiegyenlített versenyében -- a biztos szavazó pártválasztók körében -- kettőnél az MSZP, egynél a Fidesz--MDF vezet egy-egy százalékkal; a különbség bőven belül van a statisztikai hibahatáron. A Gallupnál ugyanakkor 17 százalékos előnnyel -- 51:34 százalék -- a Fidesz--MDF áll az első helyen az MSZP előtt. A cég honlapján közzétett elemzés szerint az MSZP esetében figyelhető meg jelentősebb változás, minthogy a párt határozott és erőteljes visszaesést mutat. A teljes lakosság körében a szeptember eleji 29 százalékról november elejére 23-ra esett vissza a szocialisták támogatottsága.
Ami a kis pártokat illeti, a felmérések alapján csupán az SZDSZ kerülhet be az Országgyűlésbe. A párt két cégnél éppen eléri az ötszázalékos küszöböt: a Gallupnál 7, a Tárkinál 6 százalékos a biztos pártválasztó biztos szavazóknál a támogatottsága. A MIÉP egyedül a Szonda Ipsosnál "szerzett" öt százalékot, a többi intézetnél ez alatt marad a népszerűsége. A Szonda Ipsos kutatása ugyanakkor kitér arra, hogy a parlamenti és önkormányzati választások eredményei és az akkor végzett közvélemény-kutatások adatai között a MIÉP esetében voltak a legjelentősebb eltérések. Különböző, a pártra vonatkozó kérdések alapján a Szonda Ipsos szerint a választók további 2-3 százaléka nevezhető a MIÉP szimpatizánsának.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.