Tegnap folytatta zuhanását a kőolaj világpiaci ára. A nyersanyag 17 dollár alá csökkent barrelenként, és elemzők szerint még mélyebbre is eshet, ha a kitermelők nem szűkítik a kínálatot rövid időn belül. A hónapok óta tartó csökkenés a hazai üzemanyagárakat is apasztotta, de az év közepéig tartott rendkívül magas ár súlyos pluszterheket rótt a fuvarozóvállalkozásokra.
A közúti fuvarozók többsége gázolajat használ, és legfeljebb öt százalékánál a benzin a meghatározó -- közölte Peredi Péter, a Fuvarozók Országos Szövetségének főtitkára. Az utóbbi kategóriába a taxik és a hűtőkocsik tartoznak. Ezeknél a kisebb (3,5 tonna alatti) járműveknél a benzin üzemanyagárának mérséklődése kilométerenként mindössze 1,50 forint költségcsökkenést eredményez. Ez tehát nem kompenzálja az év eleji magas üzemanyagár okozta többletkiadást. A gázolajat alkalmazó 3,5 tonna feletti járművek esetén 3-3,50 forint az üzamanyagár mérséklődésének a kilométerenkénti költségcsökkentő hatása. Mindez azonban csupán a vállalkozók veszteségét mérsékli, ugyanis a szükséges díjemelést (a javaslat tíz százalék körül volt) nem lehetett érvényesíteni.
Olcsóbb lett a busz- vagy a vonatjegy? -- kérdeztek vissza a taxisok, amikor arra lettünk volna kíváncsiak, az üzemanyagáreséssel párhuzamosan olcsóbb lesz-e a taxizás.
A különböző fővárosi taxitársaságok vezetői egyetértenek abban, hogy az üzemanyagár-csökkenés nem hajtja lefelé a tarifákat, sőt azt is egybehangzóan állítják: emelni kellene, de a piaci verseny -- a túlkínálat miatt -- ebbe egyik cég sem mer belevágni.
A haszonjárművek és a buszok nem benzint használnak, hanem gázolajat -- hívja fel a figyelmet Galambos István, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) alelnöke is. Ez utóbbi ára pedig -- mondta a Silog Bt. ügyvezetőjeként és tulajdonosaként maga is gyakorló fuvarosként dolgozó szakmber -- a tavaly szeptember--októberi, összességében közel 20 százalékos növekedése óta számottevően nem változott. Ellentétben a benzinnel -- aminek árát az idegenforgalmi szezon is erősen befolyásolja --, a gázolajnál nincs szezonális változás sem. Télen fűtésre, nyáron a klímaberendezésekhez használják. A gázolaj árának néhány forintos évközi ármozgása érdemi csökkenést nem eredményezett éves szinten. A nemzetközi fuvarozók árbevételére ugyanakkor devizaalapú fuvardíj miatt kedvezőtlenül hatott a forint árfolyamváltozása.
Karmos Gábor, a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestületének (NIT) szervezeti igazgatója reméli, hogy az üzemanyagár-változások tendenciája így marad. Tart azonban attól, hogy a csökkenés ingatag, és hosszú távon nem lehet kalkulálni vele. Szerinte az árváltozások eredményeként a fuvarozók kicsivel nagyobb nyereséggel dolgozhatnak, de hozzáteszi, hogy ennek jövőre meglehet a böjtje. A megbízók az idei árat veszik figyelembe.
Arra is emlékeztetnek a személyfuvarozók, hogy a tarifának csupán 17-18 százalékát teszi ki az üzemanyagköltség, de amíg olcsóbbá vált a benzin, az egyéb költségek -- mint például az új autók ára, a szerviz -- drágultak, s jövőre újabb teher lesz a magasabb minimálbér.
Most legalább visszaszedünk valamit -- mondják elégedetten, de emlékeztetnek arra is, hogy a tarifák akkor sem követték a tendenciát, amikor drágult az üzemanyag.
Tavaly nyáron -- miközben folyamatosan emelkednek az üzemanyagárak -- egyes fővárosi taxicégek 30-35 forinttal csökkentették tarifájukat, hogy újraszeleteljék a tortát. Az eset nem előzmény nélküli, oka az, hogy a piacot uraló hat-nyolc társaság nem tudott megállapodni egy szolid árkartellben, egységes 20 forintos emelésben.
Így azóta gyakorlatilag stabil a telefonos rendelésre történő nappali tarifa, de -- az újonnan alakult Est.taxi társaságot leszámítva -- minden cégnek többfajta, az utas számára szinte átláthatatlan tarifa- és kedvezménykínálata van.
A taxisok ugyanakkor azt állítják, nálunk is be kellene vezetni a nyugat-európai szokást, hogy egy liter benzin ára a fuvardíj kilométerenként, s állítják, az lenne a reális, ha a kocsik nappal is a fővárosi közgyűlés által az elmúlt nyáron maximált 240 forint/kilométer díjért mennének.
Hogy mekkora az elkeseredettség, egy magát megnevezni nem kívánó taxis azt mondta lapunknak: a fuvarszervező irodaként működő vállalkozások tisztességtelenül járnak el, amikor olyan tarifákat hirdetnek meg, amelyek a velük szerződött taxis vállalkozóknak nem biztosítják a tisztességes nyereséget, így azt sem, hogy ne csak karbantartani, de újra is tudják cserélni kocsijukat.
A fentiek alapján tehát nem lesz fuvardíjcsökkentés, ám a kép teljességéhez az is hozzátartozik, hogy a taxisok keresik a pluszjövedelmet és a kiskapukat: az éjszakai "szórakozóhelyek" 5-10 ezer forintos fejpénzt adnak minden leszállított utas után, s szintén éjszaka rádión megy körbe a hír, melyik kútnál lehet 150-160 forintért gázolajat tankolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.