Vita a főváros költségvetéséről
A Világgazdaság információi szerint a főváros központi költségvetési forrásokból 82,2 milliárd forintra számít, saját bevételei pedig meghaladják a 139 milliárdot. Ebből a legnagyobb tétel jövőre is az iparűzési adó: a budapesti vállalkozásoktól jövőre 99,7 milliárd forint befizetését várja az önkormányzat, ebből 53,3 milliárd lenne a fővárosé, a többin a kerületek osztoznak.
A hiány a beruházásokra felvett világbanki és EIB-hitelekből áll össze. A főváros likviditási helyzetét javítja, hogy lehívhatóvá válik az a 100 milió eurós EIB-kölcsön, amit eddig azért nem lehetett felvenni, mert a kormány nem adta meg a szükséges hitelgaranciát, így az önkormányzatnak kereskedelmi banki garanciát kellett vennie.
Az Atkári János nevével fémjelzett költségvetési tervezet szerint a kiadásokból 157,5 milliárd forintot vinnének el a működési költségek. A felhalmozási kiadásokra -- vagyis a beruházásokra, illetve a pénzügyi befektetésekre -- összesen 80 milliárd forintot terveznek. Felújításokra 14,6 milliárd forint jutna.
A költségvetésben változatlanul szerepel a 4-es metróra félretett pénz. A főpolgármesteri kabinet tegnapi határozata alapján novemberben döntene a közgyűlés a metróhoz kapcsolódó felszíni rendezésről. Tavaly már született határozat a beruházásról, de akkor még a későbbi metróépítéshez kapcsolódó felszín alatti létesítmények kialakítását is tervezték. Erre azonban nem kapta meg a főváros a szükséges engedélyeket. A hozzájárulást megtagadó határozat ellen az önkormányzat fellebbezett, de ennek lezárásáig is szeretnék megkezdeni a Bartók Béla út felújítását a Gellért tér és a Tétényi út között. A munka várhatóan áprilistól októberig tartana.
A jövő évi költségvetés részleteiről tegnap -- lapzártánk után végződő ülésén -- a fővárosi MSZP- és az SZDSZ-frakció is állást foglalt. A várost irányító koalíció a héten megkezdi a politikai egyeztetést. Lapunk értesülései szerint abban alapvetően egyetértés van a képviselőcsoportok között, hogy többet fordítanának a tömegközlekedésre, illetve a köztisztaságra. Vita várható azonban -- többek között az SZDSZ-es Atkári Jánossal is -- arról, hogy mennyi legyen a város működési eredménye, illetve a tervezett beruházások közül melyiket szükséges elhagyni.


